A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Báldy Flóra: Szedettes bunyevácz szőttesek

igen kedvelik a fehér színt s a fehérség megkövetelte a tisztaságot. Egy bajai bunyevác asszony büszkén dicsekedett, hogy fiatal korában 11 vízben mosta át ruháit. Nem is kékítenek sohasem, mert vakító fehérre mosnak enélkül is. * A csancsánával való díszítést a bunyevácok a női ingeknél, férfiingeknél, dísztörülközőiknél alkalmazták. Ezek közül női ing került elő legtöbb (opletyka). — Bevarrott, szűk ujjú, „vállfótos", rövid ingek ezek, melyeknél az ingnek csak az ujja készült a már leírt, áttetsző tkányicából, az eleje, a háta gyári pamutvászon, sifon volt. A régi daraboknál pamut vászon helyett használtak usznovát is. Az ujjakon kívül még a „vállfót" és a hónalj betoldás (látice) volt a háziszőttes anyagból. A 48—50 cm szélességben szőtt tkányica adta egyúttal az ingujjak felső szélességét, illetve bőségét. Apró Táncolásokkal, berakásokkal állították a vállhoz. Az ingujj eredetileg a könyök alá ért, de mondják, használatnál a könyök fölé hajtották vissza. Maguk az ingek is rövidek voltak, 42—43 cm derékhosszúsággal. A régi ingeknél az ujjak széle csak egyszerű szálhúzással (klaszácski, subricski) voltak visszaszegve. A ráncolt nyak is simán szegett volt. A későbbieken úgy az ujjak szélén, mint a nyakon keskeny horgolt csipke volt a díszítés, ezt követte a gyári himzés divatja. Az adatközlők emlékezete szerint az inghez hajdan a követkézéképpen öltözködtek. Vászon pendelyre (szkute) húzták fel az inget, erre vettek 3—4 sifoncicből varrt alsószoknyát, majd a vékony taftselyem szoknyát, elszórtan beleszőtt színes virágokkal. Legtöbbször a kötény is ugyanabból az anyagból készült. Hordtak hozzá vékony szövetszoknyát is, finoman szőtt gyapjú pregatyával. Ezek bokáig érő, hosszú szoknyák voltak. Az ingre piros, meggyszínű vagy barna selyem vállkendő került, ezt hátul a derékon kötötték meg. Erre húzták az atlaszselyemből, bársonyból készült, széles paszománnyal szegett, rövid derekú, alul berakott, fodorral ellátott pruszlikot. A nyakon lázsist viseltek. Baján a szerényebb ezüst cváncige járta, a gazdag szabadkaiaknál, katymáriaknál és garaiaknál — arany dukátok is előfordultak. A 80-as évekig a leányok és a fiatalasszonyok ünnepi viselete volt ez. A lányok hajadonfőtt, koszorúba (pletenica) fésülködve jártak, fekete selyem, vagy bársony pántlikával a koszorúhaj előtt. A pántlika a lányok derekáig ért, a vége passzománynyal volt szegve. Az asszonyok fején selyemkendő volt. Amikor a csancsánás női ing divatját múlta, az öregek munkára hordták, a szellős ingujjak alkalmasak voltak erre. Férfi ing már nem található (korsulya). A bajai múzeum részére sikerült még egyet megszerezni. Az öregek emlékezetében azonban éppen úgy él, mint a női ing, a nagyapai, dédapái ünnepi öltözethez tartozott. Csípőn alul érő, hosszú ingek voltak ezek, „vállfót"-tal. Ez és az ujjak voltak a háziszőttes tkányicából, melyekben a szedettes hímek a bő ingujjak szélén helyezkezdtek el. Az ing többi része finom sifonból volt. A nyak egyenes szabású, s visszahajtva viselték. Eleje szegélyekkel díszített. A két szélből összeállított bő ujjak a vállnál finom lerakásokkal díszítve ráncoltak, pálhabetoldással. Szélei szálhúzással visszaszegettek. Eredetileg bő vászon gatyához viselték, ezüst paszománnyal szegett, ezüst gombokkal díszített színes, bársony mellény, és még ráncos csizma tartozott hozzá. Úgy a női, mint a férfi ingek kézzel, s tökéletes öltésekkel varottak. és csak a fonákján különböztethetők meg a gépvarrástól. 106