A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)
Báldy Flóra: Szedettes bunyevácz szőttesek
Csancsánás szövésű díszítés van még a legrégebbi dísztörülközőiken, a peskíreken. Ezeknél is a fátyolszerű tkányica az alap. Az anyag szélessége 45—50 cm, hosszúságuk 120—140 cm. A peskirek két szélén helyezték el a szedettes szövésdíszítést, ez szerkezetben hasonló a férfi ingeknél alkalmazott díszítéshez. Késó'bbi változatnál már a csíkos usznovát vették alapnak és ennek harántcsíkozása között van az apróvirágú csancsánás szövés. Ezután következtek a csancsánás szövés nélküli uszonva peskirek. Ezek a két végükön szálhúzással visszaszegettek és a régebben készítettek kötött csipkével díszítettek. Az ilyen törölközőknek nagy szerepük volt a régi bunyevácok életében. A születéstől a halálig kísérték őket, minden ünnepükön hagyományos keretek között használták. A rendelkezésemre állott lehetőségek szerint, adatközlésekre támaszkodva, a bunyevác szedettes technikára visszamenőleg 1840—50-ig tudtam hozzávatőlegesen pontos adatokat szerezni. A legrégibb előkerült darabok Baja-szállásvárosban és Bajaszentistvánon készültek. Ugyanebben az időben a Baja környéki településeken szőtték és használták is ezeket a szőtteseket. Szövése és viselete 1870—80-ig tartott. Az utolsó készítője a már említett bajai Vidákovicsné volt. A nehéz szőttestechnikát az ingeknél a hímzéssel való díszítés váltotta fel. Szállásvárosban egy öregasszony 6 , még pár évvel ezelőtt, nyáron is fel-felvette az öregektől örökölt csancsánás opletykáját. Általában a szedettes szőttes női ingeket Baján és Bajaszentistvánon viselték legtovább, mint pruszlikos felsőruhát. A legtöbb bunyevác településen, főleg a vegyeslakosságú községekben a meggazdagodott bunyevácok hamarabb áttértek a selyemruhák divatjára, s túlszárnyalták a magyarokat és németeket. Megkíséreltem azokon a területeken is e szőttesek után kutatni, ahol a letelepedett hajdani bunyevácok beleolvadtak a magyarságba. Egyelőre semmi nyomra nem bukkantam. Berkits György (Tudománytár Új f. Ért. 314—331. 1839.) a csepelszigeti bunyevác népviselet leírásában említést tesz a nők „patyolat" kötényéről. Ez a tkányéhoz hasonló háziszőttes lehet, esetleg éppen szedettesen szőtt. „Hímzett törülközőkről" is írt, valószínű, hogy akkor még azok is szövéssel díszítettek lehettek. Mint megállapíthattam, a nálunk 1880-ban már megszűnt technika a délre eső délszláv vidékeken, tovább volt használatban. Egy felsőszentiváni szövőasszony 7 említette, hogy amikor szülei a századfordulón leköltöztek Szlavóniába, ő mint 10— 12 éves gyermek Dolnja-Mioljácon, 1905-ben még látott csancsána szövést. Ugyanígy nevezték és ismerték ott is és ugyanúgy női ingeket díszítettek vele. Gyermek korában az anyja mellett a szövést már próbálgatta, s magabiztosan leült a szövéshez, de a bordahasználattal a vékony fonalakat elszaggatta. Alkalmam volt egy drávaszentmártoni horvát szövőasszonnyal 8 is találkozni. A szedettes technikának ők a nagy mesterei. Csak a felhasznált anyag, színezés, díszítési mód egészen eltérő a bunyevác szőttesektől. Amikor megmutattam egy 1865-ben itt készült csancsánás darabot, boldogan ráismert az általuk 50 éve szőtt csuncsáni szövésre. Akkoriban a női ingujjak díszítésénél használták ezt a szövési módot, s szőtték egészen az első világháborúig, a Lakócsa környéki nyolc faluban. Ezek: Felsőszentmárton, Drávakeresztúr, Drávasztára, Révfalu, Szentborbás, Tótfalu, Potony és Lakócsa. 6 Budimácz Istvánné, szül. Baja. 1874. 7 Gyukits Mátyásné, szül. Felsőszentiván. 1895. 8 Antal Gáborné szül. Gyuradinovics Anna, szül. Felsőszentmárton, 1894. 107
