A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1964-65. 2. (Szeged, 1966)

Szerkesztő: Bevezető

BEVEZETŐ A József Attila Tudományegyetem Ókortörténeti és Régészeti Intézetének tudo­mányos dolgozói és a Móra Ferenc Múzeum munkatársai még 1963-ban elhatározták, hogy a magyar szakemberek részére régészeti tudományos ülésszakot rendeznek. Az ülésszakra meghívták az ország csaknem valamennyi régészét, és itt mutatták be a legújabb szakkutatás eredményeit. Az első ülésszakot 1963. június 6—7-én rendeztük meg és ez „Az Alföld őstörténetének főbb kérdései"-röl szólt. Valamennyi előadást vita követte. Az első kétnapos tudományos ülésszakon bebizonyosodott, hogy két nap nem elegendő az újabb régészeti eredmények megismeréséhez. 1964-ben már három napra terjedt az ülésszak munkája és ekkor „Az Alföld régészeti kutatásainak újabb ered­ményei" címmel, 1964. október 21—23. között ismét Szegedre sereglettek az ország régészei, hogy megvitassák az új előadásokat. • ••• Az első tudományos ülésszak résztvevői elhatározták, hogy előadásaikat idegen­nyelvű fordításban jelentetik meg és eredményeiket így is igyekeznek beiktatni a nem­zetközi tudományosság vérkeringésébe. Távolabbi tervünk, hogy a tudományos ülés­szakot nemcsak hazai, hanem külföldi régészek részvételével rendezzük meg. Az 1963. évi tudományos ülésszak előadásait a József Attila Tudományegyetem Ókortörténeti és Régészeti Intézete 1965 tavaszán: „Hauptprobleme der Vorgeschichte der ungarischen Tiefebene, Archäologische Konferenz Szeged, 1963 (Acta Universitatis de Attila József nominatae, Acta antiqua et archaeologica, Tomus VIII.)" címmel nyomtatásban megjelentette. Az 1964. évi előadások szövegeit a Móra Ferenc Múzeum Evkönyvének 1964—65. évi kötetében, annak második részében, most jelentetjük meg. A tudományos ülésszak résztvevőinek hálásan mondunk köszönetet, hogy előadá­saikat nemcsak a hazai, de a külföldi szakemberek előtt is bemutathatjuk, s ezzel első­sorban az Alföld régészetének legújabb kutatásairól adhatunk számot. A SZERKESZTŐ 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom