A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1964-65. 2. (Szeged, 1966)

Bóna István: Javaslat a magyarországi bronzkor új időrendi felosztására

Korai vaskori kutatásunk, miközben szigorúan igyekezett hangoztatni a történelmi elhatárolás elvi szükségességét, márcsak anyagánál fogva sem volt képes szakítani Reinecke délnémet hallstatti kronológiájával, amelyet (Patek, Kőszegi, Petres) az általuk kutatott korszakban, valamennyi szomszédos kutatóval egyetemben, szintén általánosan használnak. Érthető, mivel mind nálunk, mind nyugati szomszédainknál kutatásuk tárgya a bizonyos fokig azonos jellegű ,,urnasíros" művelődés. Ez a kifejezés persze már önmagában is ellentmondás. A német, osztrák, cseh, francia, belga, spanyol kutatás, amely országokra az ún. Urnamezős kultúra kiterjedt, elméletileg ugyanis már leszámolt — igaz elég következetlen terminológiával — a Reinecke féle Hallstatt fogalommal s e korszak elnevezését, egyben a tényleges korai vaskor kezdetét a Reinecke féle H.C—D periódusra korlátozta. Mindez azonban következetlenül valósult meg, mert miközben a régi Hallstatt-időszak fogalmat egy ,,Urnenfelderzeit"-re és egy minden tekintetben tényleges korai vaskorra szakította szét, német nyelvű és hatású területeken nem volt képes a Reinecke féle H.A—

В periodizáció helyett újat alkotni, tehát az új korszakelhatárolásokat (márcsak a megszokás és kényelem kedvéért, mint nálunk is) a régi mezben tálalja. Egyedül az olasz kutatás lépett túl ezeken a korlátokon (igaz sohasem használta a Reinecke-féle Hallstatt beosztást) a tényleges vaskori kultúrák neve elé tett proto szócskával (pl. protovillanova, protogolasecca), amely proto időszakok alsó határait, egy-két kísérlettől eltekintve, nagy bölcsen nyitva hagyta (10—12 század). Nálunk a fenti terminológiai ellentétek még élesebben jelentkeztek. A Vál I—

II. bátortalan elnevezés mellett, amelyet sem országos s valószínűleg még egyetemes dunántúli elnevezéssé sem lehet tenni, egyre inkább előtérbe került az „Urnamezős" korszak elnevezés. Ez azonban hazai viszonyaink között teljesen elfogadhatatlan s önálló korszak megjelölésére még feltételes vagy ideiglenes használata sem vethető fel. Köztudomású ugyanis, hogy ennek az elnevezésnek Dél-Németországban reális alapja volt és van: az urnasíros temetkezés első nagyarányú, tényleges elterjedése. Nálunk azonban az urnatemetkezés éppen 800 évvel korábban terjedt el legalább olyen általánosan az ország jelentős részein, használata pedig töretlen, egészen az „Urnamezős" korszakig. Nemcsak anakronisztikus, hanem bizonyos értelemben komikus is tehát, amikor végtelen vatyai urnatemetőink korszaka után fedezzük fel •és kezdjük alkalmazni az idegenből átvett „urnasíros" elnevezést. Mindezt tovább bonyolítják a relatív és abszolút időrendi súrlódások és átfedések. Az ún. „Urnamezős" időszak ugyanis kutatóinak egyértelmű megállapítása szerint csak a Hallstatt A-ban kezdődik — legalábbis nálunk. A másik ©Mairól a mi „megfejelt" bronzkorunk első időrendi változata legkésőbb a Reinecke-féle В. С határán zárult. A Reinecke-féle B. D periódus ilyenformán először kirekedt mind a bronzkorból, mind a korai vaskorból, majd e rést észrevéve egy „átmeneti periódus" beiktatásával igyekeztünk—jobb meggyőződésünk ellenére — úgy, ahogy betömködni. E tekintetben még a legszerencsésebb lett volna Kőszegi Frigyes abszolút kronológiai megoldása, aki figyelmen kívül hagyva bronzkorunk égéi és vaskorunk itáliai alapokra támaszkodó időrendi bázisainak eltérését, eltüntetni igyekezett a szóban forgó hiátust. A H. A/l bronzkincsekben szórványosan fellépő ún. Peschiera késekre R. Peroni meglehetősen ingatag kronológiai meghatározását elfogadva ugyanis e korszak kezdetét a 12. századig igyekezett kinyújtani, ami által közvetlen közelségbe jutott a kozideri kincshorizontra — bizonyos mértékig szintén vitatható — égéi alapokon adott 1200 + 50 dátumunkhoz. Ezzel a megoldással azonban csak áltatnánk magunkat, mivel a kozideri horizont és a Yál csoport között jól körülhatárolható régészeti csoportok helyezkednek el. Maguk a „Hallstatt" kutatói pl. 27