A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Török László: A szegedi eklektika

A SZEGEDI EKLEKTIKA A múlt század óta egyre fokozódó érdeklődéssel fordul az európai ember elmúlt korok művészetének emlékei felé. A barokk utáni európai művészet, a neoklasszicizmus az ókori görög és római szellemben fogant gondolati és kifejezési formák megismételésére és aktuális tartalmakkal való megtöltésére törekedett. Törekvései közben mind szélesebb látószöggel és mind szélesebb körben terjesztette el a történelem iránti érdeklődést. A felnövő romantika a középkori művészet korszakai, főleg a gótika megismerésére ösztönzött, majd a század második felében, a széles skálában kibomló historizáló művészeti irányzatok idején közel kerül az európai ember az ókor, a középkor és az újkor szinte valamennyi művészeti stílusához, és az illető korok megértéséhez. Századunk elején — talán éppen a szecesszió szabadabb felfogásának eredményeként — a művészettörténeti érdeklődés végre pozitív formában öleli fel az eddig megvetett barokk kort is. A „modern" művészet térhódításával lehetetlennek tűnő szecesszióról is az elmúlt néhány évtized folyamán kezdett megváltozni a véleményünk, s a legutóbbi évek azok, amelyekben érdeklődésünk a múlt század második felének művészeti kifejezéseit is vizsgálja, s nem kizárólag azért, hogy többé-kevésbé alapos vizsgálatok után ismét teljes elítéléssel nyilatkozzék az eklektika koráról. A magyarországi művészet története, különösen pedig ennek építészettörténeti része szempontjából különös fontosságú az eklektika korszaka. A magyar városok jelentős hányadának képét éppen e korszak alakította ki, s ebben a vonatkozásában a XIX. sz. második feléről alkotott nézeteink kiegészítésének szükségessége szorosan összefonódik a modern művészettörténeti irodalom újabb törekvéseivel. A múlt századdal foglalkozó korábbi irodalomban nem jelentkezett világosan az a tény, hogy a vizsgált század kultúrájának jelenségei éppenúgy folyamatos és következetes láncolatot képeznek, mint a régebbi korok stilisztikai jelenségeinek egymásutánja. A barokk után következő klasszicizmus feltűnését még magyarázta a régebbi művészettörténet, de a klasszicizmus és romantika, romantika és eklektika összefüggéseinek felderítésére már nem vállalkozott szívesen, mert e korszakok nemcsak formailag tűntek érdektelennek, hanem a vizsgáló korhoz időben, érzelmileg egyaránt túl közel estek. Alaposan gátolta a múlt század második felének felderítését az az elfogultság is, amely századunkban a „másolás" ellen irányul. A XX. sz. első harmadának embere, mert a művészeti formák újjáalkotásának, a múlttóli elszakadásnak bűvöletében élt, nem akart különbséget tenni a múlt századi művészet egyes korszakainak „másolásai" között. Századunk második harmadának kezdetétől jelentősen finomodtak nézeteink a másolást, az utánérzést illetően. A mindenáron való újítások korának lehiggadásával fel kell ismernünk, hogy számtalan szál köti gondolkodásunkat, alkotásainkat a múlt századhoz. Friss rokonszenvvel fordítja a múlt század második felére érdeklődésünket felismerésünk, hogy a XX. sz. művé227