A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Waldmann József. Tápé táncalkalmai és hagyományai

lányokat, a férfinak öltözött menyecskék a legényeket kérték fel. Illett magtáncoltatni a ház gazdáját és asszonyát is. A háziak borral, kaláccsal kínálták a maskarásokat. Néhány pohár bor elfogyasztása után tovább álltak. Útközben legények kísérték őket, nehogy valaki álarcukat leszakítsa. Az idősebb emberek úgy mondják, hogy a maskarások csak az első világháború óta jártak a bálákba bolondozni. Estefelé minden táncmulatság véget ért az otthoni munka miatt, kivéve a szervezett táncmulatságokat, a bált. * Húsvétkor ismét táncoltak. Húsvét szombatján a legények megbeszélték, hogy kik verődnek „egy bandába", hány órakor indulnak és mi lesz az útvonaluk. Erről így emlékezik Nyinkó Mihályné: „húsvéti locsókodásra összekomáztak még szombaton a kocsmába, aztán hajnalba mán indútak is; azt danóták: nyisd ki babám az ajtót. . . azután délután elkezdték a táncot; másnap keddön is folytatták." A táncot mindkét napon úgy fejezték be, hogy a lányok legkésőbb éjfélre haza érjenek. A húsvéti locsolkodás idején több udvarban rövid időre táncra perdültek. A lányt a kútnál vödörrel locsolták. A szagos vízzel — amit rúzsavíznek neveznek — a locsolkodás csak az első világháború óta divatos. Húsvét után szorgos hétköznapok következtek. Szombatonkint azonban több lányos ház előtt a fiatalság táncra perdült. Legtöbbször muzsikus nélkül, csak úgy, egymásnak dalolgatva, vagy alkalmi, éppen ott levő, vagy a közelből odavetődő „muzsikás szavára." Az asszonyok is megjelentek s a kispadon beszélgettek. A nagyobb táncmulatsághoz a következő táncalkalom pünkösd volt. A nyári vasárnapi táncok a leghangulatosabbak. A táncosok ilyenkor nincsenek teremhez kötve. A kocsma udvarán, friss levegőn táncoltak, tréfálkoztak. A tánc litánia után kezdődött. Este jószágetetésre, fejés idejére fejeződött be. A tánchoz nótaszóval, csoportosan vonultak fel, és nótával lehetett hazatérni. Nem minden lányt táncoltattak meg. A táncba nem hívott lányok kerültek egyet s közben a tánchelyiségtől eltávolodva daloltak. Volt idejük, hiszen egy tánc ebben az időben egy órahosszat is eltartott. Egyes munkák befejezéséhez is kapcsolódtak táncmulatságok. Ilyenek: az aratás, a szüret és egy-egy összefogással megépült ház zöldágazása. Advent idején nem volt tánc, de karácsony- és újévkor bált rendezett az ifjúság s hosszú szünet után nagyot mulatott. A táncmulatságról, illetve a bálról külön kell szólnunk. A táncmulatságot Tápén a kocsmáros rendezte. Kisöpörte, rendbehozta és az alkalomnak megfelelően feldíszítette a tánchelyiséget. Azután megfogadta a muzsikusokat. A táncba először a legények érkeztek, akik dobszóból értesültek a bálról. A muzsikások, akik régente dudások, majd „citurasok", a két világháború között vonósok és fúvósok, a litánia befejeztével, a tánchelyiség előtt néhány indulót játszottak. A legények néhány hallgatót — legtöbbször múltszázadbeli népies műdalt — énekeltek. Közben a kerítésen kívül a lányok is gyülekeztek. A táncrend szerint az a tánc volt az első, amelyet a legények magukban jártak. Legényesnek mondták. Ez lassú csárdás, illetve verbunk. Ilyenkor a legények jól „kirakták", cifrázták a lépéseket. Ezután megbeszélték, hogy melyik legény, melyik lánnyal táncol. Egy jó táncos legény, díszes zsebkendővel kitáncolt a lányokhoz s elsőnek azt a leányt szólította nevén, akivel ő kívánt táncolni. A leány megfogta a kendőt. Ezután sorba mondta azoknak a leányoknak a nevét, akikkel a többi legény kívánt táncolni. 166