A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Kresz Mária: Maksa Mihály tálas

nagy „komaszilke", „ételhordó", Varsányi Judit nevét jelző „VJ" betűvel és az 1893-as évszámmal (22. sz. III. t. 4.). Maksa Judit szerint ezt az edényt már nem az apja csinálta, hanem annak fia

} ifjabb Maksa István. A szilke fehér, pécsi földdel festett, díszítése tarka, szája sárgába volt mártva, a legszéle zöldbe, alul nemzeti csík van, felül zöld csík, a kettő között kis virág, — így írja le Judit az edényt. Virágozása finom és aprólékos, sok pici zöld ponttal, még a betűk is pontokból valók. Ugyanilyen aprólékos virágozású tányérok is maradtak meg Maksáék szomszédságában (21. sz. III. t. 4.)., és előkerültek más tárgyak is, több zöldmázas edény, Tcöcsög, bütykös, szilke, bögre. A zöld szín azonban valamivel világosabb árnyalatú, mint id. Maksa István darabjainál. A fiatalabb Maksa István 1932-ig dolgozott, de még az első világháború előtt elérte őt az agyagipari tanműhely hatása, az ólompapír patronnal való lélektelen festés, — ezt tanúsítja egy bödön, melyet 1908-ban ajándékozott egy másik tálas házasságára (24. sz.). Maksa István műhelyéből legalább^ nyolc tálas került ki, fiával és testvéreivel együtt, így hatása szélesen elterjedhetett Újváros mesterei között. Van néhány edény, mely feltételezhetőleg Maksa István műhelyében készült, vagy annak hatása alatt. Egy szép kulacs és egy butella egyik legényének Mucsi Jánosnak nevét viseli ; Maksa Judit úgy véli, hogy e két edényt apja csinálta a legénynek.

9 Lázi István butellái is bizonyos rokonságot mutatnak, s a Lázi műhelyre jellemző szöveg a Maksa •családnál is gyakori.

10 Talán Orbán Mihály műve egy kakasos fekete tányér.

11 Maksa Jánosról viszonylag kevesebbet tudunk, mert utódja nem rnaradt. Ő is a Délibáb utcában lakott, mint István. Úgy mondják, ő vitte legkevesebbre: ,,a János bátyánk már nem szerette úgy a mesterségét, mint ez a kettő. Ott nem ment annyira az ipar, ott enyhébben, lanyhábban dolgoztak." Segéd nem volt, csak a család és darabszámos munkás. Öt szignált butelláját ismerjük (25—29. sz. IV. t. 1.), és ennek alapján még kettőről tételezhetjük fel bizonyosan, hogy az ő munkája (30—31. sz.). Nem lehetett jelentéktelen tehetség, butelláinak rajza mutatja, hogy benne is jó művészi hajlam rejtőzött, a mintákat még szebben és egyénibben karcolta, mint testvérei. Két butelláján ágas-virágos fát látunk apró madarakkal, kiegyensúlyozott, aszimmetrikus kompozícióban (31. sz. IV. t. 2.). A szimmetria különben sem jellemző reá, az évszám, felírat félrecsúszik. Közös jellegzetesség István butelláival a fent és lent elhelyezett bekockázott félkör. Előfordul a Judit rajzaiból ismert kosaras hármas tulipán motívuma (27. sz.). A butella keskeny oldalára vagy karéjos levélsort tesz hullámvonalas szárral, vagy zsinórozást, de a zsinórozás Jánosnál lefelé mindig elvékonyodik, míg Mihálynál ugyanolyan szélességű marad. írása parasztos és helyesírása a tájszólást követi. Egyik gyakori verse: „Szilágyi Ferenc az én nevem mög gyön akor az én kedvem butélám kezemben tartom belőle bőven ihat от." Vagy: ,.de ha pá/inka nincs benem Mingy árt cserép az én nevem" s Hmv. Tornyai János Múz. 52. 113. I; Szeged Móra F. Múz. 50. 699. 1. 10 Népr. Múz. 51. 27. 42. és 51. 27. 43. 11 Hmv. Tornyai J. Múz. 50. 576. 123