A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)
Kresz Mária: Maksa Mihály tálas
„Zöld butéla az én nevem" vers is gyakori nála. Egyik darabon a butella ellopójára kívánt tréfás átok van: „aki ezen butélának szorul lopására..." Más edényt alig ismerünk Jánostól. Maksa Mihályék házában maradt egy mázas virágozott korsó és egy zöld butykoskorsó. Mindkettőt ő készítette, öccse leányának, Júliának (32—33. sz.). Maksa János kereskedője, Varró Antal vásárhelyi ember volt. Főleg dél felé szállított, a Bácskába, Bánátba, de Jánosnak volt saját fogatja is és azzal Erdélybe is eljárt. * Maksa Mihály maga jegyezte fel anyakönyvi kivonatait: 1851 szeptember 28án született, édesatyja János, „szántóvető", édesanyja Csöndé Ilona. Három füzete közül kettő latin füzetként kezdődik. Az egyikben görög és római történeti elbeszélések vannak, ezek végén aláírása, azokkal a szép betűkkel, melyeket később butelláin viszontláthatunk: „Maksa Mihály tulajdona 1866. Január 28án 2ik osztály Finis est rei gloria Dei mk". — Ez az „mk' 1 , azaz „maga keze"' edényein is gyakran ott van, aláírása mellett. 1866 telén tehát még gimnáziumba járt és a második osztályt végezte. Ebben az évben következett be az az esemény. amely életét a tálasmesterséghez kötötte. Az a füzet, melynek címe „Minden esztendőben történt jelek, események följegyzése' 1 krónikaszerűen szól évről-évre az időjárásról, a termésről, egy-egy járványszerü betegségről. Az ínséges 1863-as esztendővel kezdődik, de minthogy utána az 1865, 1866, 1868, majd újra az 1863-as esztendő következik, csak 1868-ban kezdhette e krónika jegyzését, s utólagosan írhatta ez előző éveket. A számára sorsdöntő 1866-ról így ír: „1866ik évben halt meg édesatyánk Maksa János Július 2lén éjjel 12 órakor eltemettük 23án délelőtt." Hogy emiatt abba kellett hagyni tanulmányait és, hogy beállott bátyjához tálasianasnak, erről egy szót sem szól. De beszélhetett erről gyermekeinek, mert leánya így emlékezik vissza: „az én apám tanult ember volt, gimnáziumot végzett abba az időbe. A testvérei azt mondták, ,uraf nem nevelünk, akkor lett cserepes, 18 éves korára. Sokáig tanulta a latin nyelvet is, még egy évet kellett volna. Jaj de szerette volna, pedig de nem tudta! Jó esze volt. A papi pályát csak szerette, de nem tudott odáig jutni, mert az édesanyja nem engedte. Nem segítették akkor úgy, mint most. Akkor lett cserepes, mert a két testvér az volt. О a testvéreknél tanult, — igyekezett, hogy legyen belőle ember, mert a testvérek nem segítették." Magára maradt, s hamar levonta ennek tanulsásait: „Csak azt és annyit kel! másra bízni, mit és mennyit el nem végezhetsz; mert legjobb gondviselője az ember maga magának; s a"ki merőben másra bízza magát, veszendő annak élete."' Bizonyára maradt benne keserűség testvérei iránt. Jellemző, hogy két tálas fivéréről sehol sem ír, és 13 gyermeke keresztszülőjéül nem hív senkit saját családjából. Füzetében csupán József öccsének házasságáról, majd haláláról emlékezik meg. Valamelyik testvérére (talán Jánosra?) gondolhatott, amikor még diákkorában az egyik lefordítandó példamondatnak azt írta: „Az én testvérem nem utánozza a jók példáját, nem is nyer nagy dicsőséget." A következő bejegyzés az 1869-es évre vonatkozik és szokatlanul terjedelmes és lelkes. „1869ik évben nyílt a" szegény magyar előtt a' szabadság ajtaja midőn Szilágyi Virgil Febr. 7én vasárnap d.e. 11-től 12-ig beszélt és tanította a" népet, hogy a baloldal és ő is annak tagja, hogy akarják az országot szabaddá és függetlenné tenni.. 124
