A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Marián Miklós: A Közép-Tisza kétéltű és hüllő világa

Néha meredek part előtt is kialakul ez az élőhely, különösen ha a partnak a vízszint magasságába eső, növényzettel borított lépcsője van. A vízszegély biotópban főleg a Rana ridibunda-t, néha a Bombina bombina-t és a Natrix natrix-ot találjuk. Ez a biotóp-típus a zöldár lehúzódásától (május—június) tél kezdetéig áll fenn. b) A kubikgödör. Állóvízi élőhely. A kubikgödrök a Tisza menti galéria erdőkben közismert kisebb, nagyobb talajmélyedések, amelyeket régen a folyószabályozáskor, vagy újabban a gátak magasítása idején ástak. A zöldár levonulása után keletkezett kis ártéri tavaknak foghatók fel. 40—50 m hosszú, 10—15 m széles, 1—2 m mély, meredek lejtőjű gödrök ezek. A fiatal kubikok partlejtője csupasz, vizében hinárvegetáció található. Idős kubikgödrök partján fűzbokrok, nád, gyékény és sás díszlik. Vizében tócsagaz (Ceratophyllum), süllőhinár (Myriophyllum), úszó békaszőlő (Potamogeton natans L.), súlyom (Trapa natans L.) és fonalas-algák vannak tömegesen. (Egyes helyeken, mint Porgánynál, szép tündérrózsa (Nymphaea alba L.) tenyészetre is akadunk.) A víz tetejét rendszerint békalencse (Lemna minor L.), esetleg a Ricciocarpus natans (L.) CORDA májmoha borítja. A dús növényzetű kubikokban kétéltűek szép számmal fordulnak elő. Itt él a Triturus eristatus és Triturus vulgaris. Rendszerint nagy számban látható a Bombina bombina és a Rana ridibunda. A hüllőket egy-egy itt vadászó Natrix natrix képviseli. A kubikgödör biotóp a zöldár levonulásától (május—június) vizének elapadásig (július—augusztus) létezik. Vizének elpárolgása után a nedves biotóp tagjává alakul át. Az ártéri levezető árkok mindenben hasonlítanak a kubikgödrökhöz, de vizüket hamarább veszítik el és így hamarább alakulnak át nedves biotópokká. c) A holtág. A védgátakon, a mentesített területen húzódó holtágak, a környezet szempontjából szintén tavaknak foghatók fel. Vegetációjuk és faunájuk nagyjában megegyezik a kubikgödrök növényzetével és állatvilágával. A holtágakban, az előbb felsorolt fajokon kívül nagy számban él a Rana esculenta és néhol csekélyszámban az Emys orbicularis. Egyes holtágak vizét őszre olyan tömegű úszó hinár borítja, hogy azon, mint valami óriási szegélybiotópon, ezrével élnek a Rana esculenta-k. 2. A nedves biotóp Ida sorolhatjuk elsődlegesen, nyár elején az ártéri erdő mélyebb fekvésű részeit, — másodlagosan —, nyár közepétől, a kiszáradó kubikgödrök, levezető árkok és holtágak sáros, iszapos medrét. Legjellegzetesebb megjelenési formája ennek az élőhely típusnak az ártéri erdő alja. A zöldár lehúzódása után, a mélyebb helyeken még sokáig mocsaras, sáros marad a talaj. Később majd nedves, repedezett lesz a földje. Egyes helyeken visszamaradt víztócsák állanak. A talajt fűz-nyár erdő lombja árnyékolja. Az aljnövényzetet dúsan növő szeder Rubus), csalán (Urtica dioica L.), gyalog akác, sásfélék füvek alkotják. A tócsákban, a víz felszínén a fonalas alga, paplanszerű bevonatot képezve, tömegesen tenyészik. Belőle gyékény és nyílfű (Sagittaria sagittifolia L.) emelkedik ki. Az erősen árnyékolt kiöntéses talaj, a dús növényzet között megrekedt párás levegő sajátos mikroklímájú, jellegzetesen ártéri biotópot hoz létre. A kétéltűek számára ez a környezet — különösen,, mert bő rovarfaunája is van — optimális életlehetőséget nyújt. 226