A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Marián Miklós: A Közép-Tisza kétéltű és hüllő világa

A nedves talajon sok fiatal béka (Bomhina bombina, Rana ridibunda, Bufo viridis és Rana arvalis wolterstorffi) rejtőzik. A kubikgödrök vízi biotópjában tüdős alakká alakult állatok fejlődése itt folytatódik, amelyek azután a vízi-, vagy száraz biotópba vándorolnak. A Rana arvalis wolterstorffi azonban állandóan ezen az élőhelyen marad. Ugyancsak itt élnek augusztustól kezdve a tarajos és a pettyes gőte is. A vízi sikló táplálkozni jár ide. Az erdő alja július—augusztusban fokozatosan elveszíti víztartalmát és nagy része száraz biotóppá alakul. A nyár közepére másodlagosan nedves biotóppá alakult, vizüket vesztett kubikgödrök és levezető árkok környezeti viszonyai megegyeznek az előbb tárgyaltéval, azzal a különbséggel, hogy kisebb a növényborításuk és így kevésbé árnyékoltak. Mélyen fekvő mederfenekük azonban mégis egészen őszig nedves marad, mert a talajvíz jobban átjárja. Kétéltú-hüllő világa azonos az ártéri erdő aljáéval. A holtágak nyár végére elveszítik vizük egy részét. Medrük egy-egy részlete — rendesen a két végük — ugyancsak nedves biotóppá alakul, amely lényegében megegyezik az előbb vázoltakkal. Herpetofaunája is azonos azzal. A vízi biotóp nedvessé alakulásának jellemző példáját tanulmányozhattam Mártélyon 1962. aug. 16-án: A holtág északi medre elveszítette vizét. A víz oxigénjére utalt szervezetek tömeges pusztulása volt látható. A nedves, helyenként már repedező mederfenéken számos folyami rák (Astacus astacus FABR.), nagytestű ponty (Cyprinus carpio L.) és sok, arasznyi csuka (Esox lucius L.) hullája hevert. Ugyanakkor a Rana ridibunda és Bombina bombina fajok kifejlett példányai kitűnően tenyésztek ott. A vizüket veszített kubikgödrök, árkok, holtág-részek az őszi esőzésekig, ill. a hideg árig megtartják jellegüket. Azután ismét vízi biotóppá alakulnak. 3. A száraz biotóp Ebbe a típusba sorolhatjuk az ártéri erdő egyes magasabban fekvő pontjait és az árvédelmi töltést. A gátak közé szorított ártér nem teljesen sík terület. A már tárgyalt mélyebb fekvésű részekkel szemben magasabban fekvő területei is vannak. Ilyenek a víz munkája következtében felhalmozódott törmelékhantok, a kubikgödrök közötti hátak és az egyes helyeken emelt alacsony gátak. E részek a zöldár levonulása után hamarosan „szárazra" kerülnek és rajtuk az ártér egyéb részeihez viszonyítva kevés neddességet tartalmazó „száraz" élőhely alakul ki. Növényzetük a ritkásan álló nyár- és fűzfákon kívül nyárfabokrok, szeder, farkasalma (Aristolochia Clematitis L.), de legfőképpen a minden talpalatnyi helyet benövő, selymes fű. Talajuk szárazabb mint az ártér más pontjain, de természetesen a levegő páratartalma itt is nagy. így egyes kétéltű fajok számára optimális feltételeket nyújt. Ezen az élőhelyen él a két varangy faj: a Bufo bufo és a Bufo viridis, továbbá a Rana dalmatina és a Hyla arborea. A Natrix natrix is itt rakja le tojásait. Az egész ártér legszárazabb része az árvédelmi töltés lába és oldala. A töltés lába (a töltésoldal és az erdő szegélye közötti rész) növényzettel jól fedett. A magas — itt nenr kaszált — fű között lágyszárú gyomnövények tenyésznek. Számos Lacerta agilis lakja ezeket a helyeket. A töltésoldal napos lejtőjét rendszeresen kaszált fű borítja. Az expositiója miatt különösen száraz és meleg biotópot a Lacerta taurica lakja. 15* 227