A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Marián Miklós: A Közép-Tisza kétéltű és hüllő világa

A kártékony csigák és rovarok pusztításával az ártéri erdőknek ugyancsak hasznos állata. Csekély száma miatt azonban gazdasági jelentősége kicsi. Lelőhelyei: Tokaj, Szajol (holtág), Vezseny, Tiszaug, Porgány, Vesszős. Rana esculenta LINNÉ — Kecskebéka Nagy számban él a Közép-Tiszát kísérő holtágakban, csatornákban. Egyes morotvákban, mint a Mártély közelében fekvő körtvélyesi Holt-Tiszában, ezer számra találjuk és ez az uralkodó békafaj. A víz parti-zónájában tanyázik, de nyár derekán, nyár derekán, amikor a holtág vizét ellepi az úszó-hínár, a mélyebb vizek fölött is megtaláljuk. Életmódja nagyjában a következő fajéval, a tavi békáéval azonos. Lelőhelyei: Tokaj: Kapitány-tó (régi morotva), Rakamaz: Sulymos-tó (morotva), Tiszafüred (holtág), Vezseny, Tiszaug: Tős-erdő (holtág), Körtvélyes (holtág), Algyő (öntözőcsatorna). Rana ridibunda ridibunda (PALLAS) — Tavi béka Uralkodó békafajta a Tisza középső szakaszának. Nagy száma, izmos, nagy teste és erősen ragadozó természete miatt az összes alföldi békafajok közül kitűnik. A mentesített területek holtágaiban, csatornáiban épp úgy megtaláljuk, mint az ártéri kubikgödrökben, vagy a Tisza partszegélyén. Élőhelye azonos a Rana esculentáéva.1, azonban közös előfordulási helyük inkább a holtágak, csatornák és rizsföldek vize. Ezeken a helyeken, de az Alföld középső és déli tájain mindenütt eléggé keveredett a két faj, ezért az arealok fedési területén sokszor nehéz tipikus példányra akadni. A tavi béka az egyetlen kétéltű faj, amely a Közép-Tisza „élő vizében" rendszeresen megtalálható. A vízszegély biotópjában általában meglelhető, ha a part nem túl meredek és növényzettel legalább némileg fedett. A nyári időszakban a parti sávban rovarokra és más apró gerinctelen állatokra vadászik, olykor apró halakra is ráfanyalodik. Napos, meleg időben itt a következő helyeken tartózkodik: 1. a víz-szegélyen, de még az egy-két cm mély vízben ülnek, 2. a part-szegélyén, a szárazon — a víz szélétől 20—50 cm-re ülnek, 3. a part kissé víz fölé emelkedő részén — a víztől 1—1,5 méternyire tartózkodnak. (Utóbbi esetben rendszerint olyan távolságra vannak a víztől, amelyet szükség esetén egyetlen ugrással át tudnak ívelni.) Többnyire úgy tűnik, mintha ezeken a helyeken csak ernyedten pihennének a napon. Alaposabb megfigyeléssel azonban megállapítható, hogy minden közelükben mozduló tárgyat élénk figyelemmel és szemük mozgásával kísérnek. Ha maga felé közeledő veszélyt lát, teste első felét figyelve felemeli, majd fejével a víz felé fordul, hogy hamarosan bele tudjon ugrani. A folyó vizébe menekülve 20—30 cm-nél mélyebb vízbe nem megy. Igyekszik minél hamarabb a fenék iszapjába fúródni, majd újra a partra kerülni. Minden bizonnyal a halak által érzi magát veszélyeztetve. Érdekes, hogy néha a vízszegélyen ülő hatalmas, idős példányok jobban bíznak a szárazföldi menedékben, amennyiben a parti növényzetben igyekeznek elrejtőzni. Ha a part meredek, úgy arra nem ugranak fel, hanem meglepő ügyességgel és gyorsasággal kúsznak fel rá. 219