A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)
Csongor Győző: A szegedi Közművelődési Palota a forradalmak idején (1918–1919)
í) Móra Ferenc — a Ranschburg könyvkiadóhoz Igen tisztelt Uram! A Somogyi-Könyvtár ez év folyamán nagyobb tömegű duplumhoz jutott, a melynek nagy részét szétosztjuk a helyi munkás könyvtárak és népkönyvtárak közt. Az erre nem alkalmas, inkább tudományos anyagot azonban értékesíteni szeretnénk. Igen kérem, kegyeskedjék a mellékelt lista alapján megállapítani, mennyi az átlagértékük ezeknek a könyveknek, esetleg, ha sok vesződséggel nem jár, tételenként oda jegyezni az értéket. Erre t. i. azért van szükség, hogy a tényleges értékesítés előtt jelentést tehessek a város tanácsának. Szívességét előre hálásan köszöni Móra igazgató Sz. 1918. XII. 3. 356/1918. XII. 3. ü. sz. 10 Móra Ferenc — Környéky Jánosnak Környéky János úrnak Budapest V. Nádor-utca 7. Igen tisztelt Uram, mivel Szeged, legalább még ez idő szerint, nem tartozik ama helyek közé, a melyekre a szállítás kockázatos volna s a postai küldemények mindeddig rendben érkeztek meg, kérem a „Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum" tagilletményének „saját veszélyünkre" való szíves megküldését. Kiváló tisztelettel: Móra igazgató Sz. 1918. XII. 16. 368/1918. XII. 16. ü. sz. 11 Móra Ferenc — a szegedi repülőtér parancsnokságának A szegcdi katonai röpülő-állomás tek. Parancsnokságának H. Tekintetes Parancsnokság! A napokban arról értesültem, hogy az átszervezés alatt lévő szegedi repülő-állomás eddigi hivatalos iratait további rendelkezésig összecsomagolva félretették, mert nem tudnak velük mit csinálni. A mennyiben ez az értesülésünk megfelel a valóságnak, tisztelettel tudatjuk а Тек Parancsnoksággal, hogy az iratokat a városi múzeum hadtörténelmi gyűjteménye számára készséggel átvesszük, sőt ha felsőbb katonai hatóság máskép nem rendelkezik, egyenesen kérjük annak hozzánk juttatását, annál is inkább, mert a többi feloszló fegyvernemek is a városi múzeumba utalták be irataikat és reliquiáikat s gyűjteményünk teljessége érdekében van, hogy а Тек. Parancsnokság is így intézkedjék. Általában készséggel adunk helyet minden muzeális vonatkozású anyagnak, tehát nemcsak ügyiratoknak, hanem hadi emlékeknek is. Kiváló tisztelettel: Móra igazgató Sz. 1918. XII. 9. 358/1918. XII. 9. ü. sz. 192