A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1960-1962 (Szeged, 1962)

Juhász Antal: A tiszai hajózás és a szegedi super-mesterség

A régi fahajósok „. . . a Tiszán Szegedtől Szolnokig s amikor a vízállás engedte, Tokajig, a Maroson Nagylakig, néha Aradig, a Kőrösön Gyomáig hajóztak. A gabonaszállítást a Tisza—Duna—Száván Sziszekig, meg Felsőkarlovicáig, a Dunán Pestig, meg Győrig bonyolították le."

60 Voltak olyanok is, akik a Dunát Ausztriától egészen a Fekete-tengerig behajózták. A gabonáshajók visszafelé sem jöttek üresen: Piszkén mészkövet rakodtak, amit a felsőtiszaparti mészégetőkben kiégettek, Apatinból a mészégetéshez különösen alkalmas fűzfát, Szobról, Bezdánból kövező anyagot, a felső-Tiszáról sárospataki malomkövet hoztak. Szegeden a hajósok és más vízből élők városrésze ősi hagyományok szerint évszázadok óta Felsőváros volt. A múlt században, még a gyáripar kibontakozása előtt, Felsővárost zömmel halászok, hajósok, hajóácsok, vízimolnárok, faragók, fűrészelők és más vízből élők lakták — bizonyos számú iparosréteg mellett —, és ők adták meg .a városrésznek a többitől eltérő sajátos néprajzi arculatát. Ez a jellegzetes egyedi vonás, a városrészek közötti különbség századunkban részben a kapitalista fejlődés és a polgárosodás, részben a gyorsan változó divatok .térhódítása folytán, jórészt már elmosódott. 60—70 évvel ezelőtt azonban még viseletéről is meg lehetett különböztetni a felsővárosi „polgárt" az alsóvárosiaktól. A hajósok, vízimolnárok égszínkék, ún. mónárkék posztóból készült zsinórozott ruhát viseltek. Kovács János szerint a felsővárosiak, mint általában a sokfelé megfordult emberek, több gondot fordítottak ruházkodásukra, ezért mondhatták ezt a városrészt a népnyelvben „kényös város"-nak. Amikor a szegedi vizenjárók egy-egy hosszabb útról hazaérkeztek (hosszúutas Joajókka.1), vagy a tiszai hajósok itt horgonyt vetettek, benépesültek a felsőtiszaparti kocsmák. Azóta ezek is eltűntek, csak emlékezetüket őrzi néhány idős felsővárosi ember. Minden vízi foglalkozást űzőnek megvolt a maga kocsmája. A Római körúton, a Rozsi-féle vendéglőbe a kotrósok, más néven bágerosok jártak. A Maros utca elején, Tombácz Márton vendéglőjében a fahajósok, Mónus Pali vendéglőjében pedig a vashajósok ütöttek tanyát. Híres volt a Makai utcában Móra Ilka vendéglője és „Mása szülém" kocsmája (Lippai-féle vendéglő) a Tabán utca sarkán. Még a tutajosoknak is volt egy eléggé rozoga kocsmájuk a Felső Tisza-parton.

01 A fahajókon történő gabonaszállítás megszűntével a régi hajósok átmentek a vashajókra, uszályokra és ott szolgáltak tovább. 1906-ban Tömörkény arról tudósít, hogy még a vízen való vásárra járás tartja magát a régi formájában. Az alsó Tiszáról 7 bárka, Makóról 1 nagyobb bárka érkezik hetipiac előtti napok délutánján (kedden és pénteken délután) a városba.

62 Kikötőjük a „híd lábjánál" volt, a halászbárkák fölött. Az 1920-as és 30-as években a homokos hajózás nyújtott megélhetést néhány száz szegedi hajósembernek. Évek múltával azonban ez is hanyatlott, s amint csökkent az új építkezések száma, természetes visszaesés mutatkozott a homokhordás méreteiben is. A homokos hajósok életformája már sokban különbözött a régi fahajósok életétől. Ők végezték a homokkubikolást is, de nem voltak olyan sokáig távol a családjuktól, mint a gabonáshajók hajósai. Leggyakrabban a Klárafalvánál levő 12-es kilométerkőig vontattak és onnan hozták a finom, szemcsés marosi homokot. Munkájuk az 50-es évek eleje óta azzal is könnyebbedett, hogy a homokkirakodásnál szalagot használnak, ami fölöslegessé teszi a megterhelt kubikostalicskanak a keskeny, meredek járón való föltolását. Juhász Antd 60 Sz. M.: Búcsúztató, Szegedi Napló, 1918. 77. 61 Adatközlő: Hegyesi András hajós. 62 Tömörkény István: Szegedi vízenjárók. Népr. Ért. 1906. 193—202. ^0 Múzeumi Évkönyv 145