A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Juhász Antal: Vízimalmok a szegedi Tiszán

egyes vízimalmok csak a kinyer sütögető asszonyoknak őröltek. A vízimolnárok a kinyérsütögetők megbízásából megvették a búzát, megőrölték és a lisztet eljuttatták hozzájuk.

42 Leggyakrabban azonban a kenyérsütéssel a molnárok feleségei foglalkoztak. Ezért azután ez a jellegzetes szegedi foglalkozási ág együtt tűnt el a vízimolnársággal, átadva helyét az akkor természetesen már fejlett pékiparnak. Abb. 4. kép. A nagykerék a garattal Das Grossrad mit dem Trichter A szegedi vízimalmok - amint már említettük - nemcsak gabonát őröltek. Az alsóvárosiak a múlt század második felétől túlnyomórészt áttértek a paprikaőrlésre. Ennek a vízimalmi technikájáról nem kívánunk szólni, mert ezt részletesen ismertette Bálint Sándor „A szegedi paprika" с tanulmányában. Nem hiába volt a vízimolnárság Szegeden hagyományos és nevezetes foglalkozás, jeles szokásanyaga is alakult ki az eltelt évszázadok folyamán. Régi idők óta szokás volt, hogy a vízimolnárok egy Tisza közepén képződött porondon pünkösdkor és István napján nagy mulatságot rendeztek. Az 1860-as években egy hirtelen támadt nyári zivatar elmosta a híres molnár-bálat, úgyhogy ezután a felsőtiszaparti füzesekben tartották meg az istvánnapi molnárünnepet.

43 A vízimolnárok ügyes dudások voltak, különösen a vízidudát kedvelték régebben. Tömörkény István egy öreg vízimolnár szavaival így írja le a vízidudát: „.. . Mert az (ti. a víziduda) a vízbe szokott úszni kötélen a malom mellett. Mert íudja, két darab fábul volt az, hosszában való két darab fábul. Vaskarikák tartották 42 Lippai Imre. 43 Kovács János: im. 122—23. 139