A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Csongor Győző: Móra Ferenc és a természettudomány

MÓRA FERENC ÉS A TERMÉSZETTUDOMÁNY „Én valamivel többre vittem annál, hogy a rózsában csak szépet lássak . . . Fűt, fát, virágot hamarább megszerettem, mint az embereket és nyilván tartani fogom velük a barátságot egész addig, míg egyéb tennivalóm nem lesz, mint kékszemű vadlent és pirosat nevető pipacsot üzengetni fel a föld alól . . . A sors más utakra sodort, a tudós mikroszkópja helyett a költő íróasztalához ültetett, aki lelkével megsejti ugyan a virág és ember testvérvoltát, de a tudós módszereivel nem tudja ezt bizonyítani . . .** (Mára Ferenc) A népünk közszeretetében álló s rendkívüli olvasottságnak örvendő írónkról, Móra Ferencről a halála óta eltelt negyedszázadon keresztül sokat írtak már, de korántsem elegendőt. Monográfusa, Földes Anna

1 kezdi meg életműve problémáinak „feltárását és megválaszolását". Rajta kívül is sokan foglalkoztak Mórával, az emberrel, az íróval, a humoristával, a publicistával, a régésszel, a polihisztorral, megírták forradalmi szereplését stb., de (Moesz később idézett tanulmánya kivételével) nem foglalkoztak - a természetvizsgálóval. Természetrajz tanárnak készült, az ehhez szükséges szakismereteket négy éves egyetemi pályája alatt megszerezte. Amikor a század elején a szegedi múzeumhoz került, megvolt a lehetősége, hogy tollából természettudományi tanulmányok szülessenek. De nem születtek, csupán egy polgári iskolai természetrajz tankönyvre futotta ereje. Pályát cserélt, s erre maga az író adja meg a választ több helyen is írásaiban. Sokat tett a természettudományok népszerűsítéséért. Ez egyik főérdeme. Bár a tudományok népszerűsítése elsősorbari a tudósok feladata lenne, a nép széles rétegei mégsem az ő tollúkból nyerik ezeket az ismereteket. Egy Lambrecht Kálmán, Moesz Gusztáv, sőt egy Herman Ottó (aki annyit járt az egyszerű emberek, pásztorok, halászok között) írásai sem lehetnek olyan elterjedtek az olvasóközönség körében, mint költőink vagy íróink munkái. Szellemi életünk kiválóságainak, Petőfinek, Jókainak, Tompának, Gárdonyinak s nem utolsó sorban Móra Ferencnek életművében különböző formában, de lépten nyomon föllelhető a természet iránti végtelen szeretet. Nagy költőnk hívja föl a figyelmet az eddigelé mostoha táj, az Alföld természeti szépségeire. Tompa már megszemélyesíti s megszólaltatja a természetet. Jókai kisdiák korában, hóna alatt kincsével, Diószegi és Fazekas füvészkönyvével, Komárom környékén csatangolva jegyzi el magát a természethistóriával, különösképpen a „scientia amabilis"-sel. Gárdonyi és Móra nevelői pályára készülnek, de egyikük sem marad meg ezen, - újságíró, majd hivatásos író lesz mindkettőjükből. S van bennük még egy hasonlatosság: ami egyideig, vagy örökre azonos városhoz, Szegedhez fűzi őket. 1 Földes Anna: Móra Ferenc (Nagy Magyar írók sorozat) Bpest, 1958. 227