A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Juhász Antal: Vízimalmok a szegedi Tiszán

a földművelő munkát. A hódoltság utáni 1719-es adóösszeírás már 93 malmot talált Szegeden,

3 azonban még itt sem tudjuk a vízimalmok és a szárazmalmok számarányát. A vízimalmokra vonatkozóan az első biztos adat a molnárok 1721. évi eskümintája, amelynek a szövegéből kiderül, hogy azok csak vízimolnárok lehettek.

4 A tanácsi jegyzőkönyv szerint 14 gazda vízimolnárja tett esküt, ami arra vall, hogy ekkor 14 vízimalom őrölt a Tiszán. Ettől kezdve csaknem évről évre pontos adataink vannak a szegedi vízimalmokról a korabeli conscriptiokból és népességi összeírásokból. Lássunk néhány kiragadott adatot:

5 1750-51 22 (Alsóváros 8, Felsőváros 11, Palánk 3) 1768-63 36 (Alsóváros 15, Felsőváros 14, Palánk 7) 1777-78 47 (Alsóváros 20, Felsőváros 15, Palánk 12) Az adatok tehát a vízimalomipar egyenletes fejlődését bizonyítják, amit a lakosság állandó szaporodásával növekvő lisztszükséglet is szükségessé tett. A szegedi vízimalmokat kezdetben maguk a molnárok készítették, és ők végezték a malomjavítást is. Erről tanúskodik Takáts Sándornak széleskörű levéltári adatgyűjtésen alapuló megállapítása is.

6 A régi iratok szerint ugyanis a molnárok „első és fő foglalkozása a malomépítés volt", sőt mivel ügyes faragómesterek voltak, bármiféle ácsmunkát elvégeztek. A XVIII. század második felében azután elkülönült a molnárés malomépítő mesterség. A két mesterség teljes különválása ezen a területen abban az időben történhetett, amikor a napóleoni háborúk alatti gabonakonjunktúra fellendítette a búzakivitelt, ami egyre több szállítóhajó építését tette szükségessé. Szegeden valóságos hajóépítő manufaktúra alakult ki, amely a fahajózás korában az ország egyik leghíresebb hajóépítő műhelye volt. A hajóépítő superok elégítették ki a helyi és vidéki vízimalomszükségletet is. A XIX. század elején ez a céhen kívül álló, népi iparág még tovább fejlődött: egy 1812-es összeírás már megkülönbözteti a hajóépítőket és a malomépítőket, az előbbiek száma 192, a malomépítőké 37.

7 A malomgyártás olyan gyorsan fejlődött, hogy a XVIII. század végén már 71 vízimalom őrölt a szegedi Tiszán: „A' Tiszán liszt-őrlő malom jár hetven-egy Szárazon pediglen vagyon tsak huszon-egy" (Vedres) Ezt az adatot Vedres István, a város neves földmérő mérnöke a szegedi vízimalmokat felülvizsgáló bizottság 1798-as német nyelvű jelentéséből merítette. Az 1808-09-es adóösszeírásból csak a palánki vízimalmok számát tudjuk: itt 12 vízimalom horgonyzott, tulajdonosaik többnyire gazdag szerb és német kereskedők voltak. Két vízimalma volt Arzenovits Tamás kereskedőnek és Hódy Imre szenátornak. A superok közül Tseh Józsefnek volt két és Börcsök János faragónak egy vízimalma. Feltűnő, hogy míg az alsóvárosi és felsővárosi malomgazdák többnyire csak felét, egynegyedét bírták egy vízimalomnak, addig a gazdagabb palánki polgárok egy, néha két vízimalom tulajdonosai voltak. 3 Közli Reizner im. III. 480. 4 Szegedi Állami Levéltár (továbbiakban: SZÁL.), Tanácsi jegyzőkönyv 1721. Lásd: Reizner III. 480. és Kovács János: Szegedi emlékek. Szeged. 1895. 5 Szegedi Áll. Levéltár, Vagyoni összeírások, Alsóváros 1724—78, Felsőváros 1740—78, Palánk 1724—78. 6 Takáts Sándor: Rajzok a török világból. II. 422—63. 7 SZÁL. Asztalos céh 1812-es panaszügyiratai. Lásd Reizner III; 484. 128