A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

Waldmann József: Tápai lagzi

TÁPAI LAGZI Az élet mindennapos megpróbáltatásai sohasem voltak kellemesek. Különösen nem a századfordulónk elején, a kapitalista gazdálkodás idején. »Látástólvakulásig« dolgozott a szegényparaszt, s a nehéz, sokszor fájdalmas robot hamarosan mély barázdákat szántott a naptól égetett, fagytól cserzett arcokon. A vigasztalan egyforma hétköznapok taposómalmában boldog volt a paraszt, ha sorsát vidámsággal, nótával, vagy tánccal, mesével, vagy mulatsággal vidámabbá tehette. Az élet három nagy állomása: a születés, házasság és halál. Mindháromnál igyekszik a magyar paraszt a mindennapi életét vidámabbnak látni,i s ha a halál nem is éppen jó alkalom a vigasságra, azért a halotti-tort akkor is megülik. Ezúttal a tiszamenti kisközségnek, Tápénak lakodalmi szokásaiból néhány érdekesebb eseményt mutatunk be. Tápé Szeged mellett, a szegedi körtöltés tövében települt. Lakói szorgalmas, becsületes, dolgos és színtiszta magyarok. Napi munkájukat ők is »hajnalok-hajnalán« kezdik s késő éjszakára jár már az idő, amikor fáradt testüket pihenőre hajtják. »Az élet itt nem móka és nem talány« írja Juhász Gyula, »A tápai lagzi« című versében. Valóban a tápéiak, vagy ahogy ők magukat hívják: »tápaiak«, különösen a lakodalom, a »lagzi« alkalmával félreraktak minden bút és gondot, s nagy vigassággal éltek a mának. Akár gazdag volt az örömapa, akár szegény, bizony lakodalmat csinált a lányának, fiának. Ráment a tehén, vagy 1 hold föld, vagy pénzt vett fel a »Hitel-bank«-tól, de lakodalmat csinált a javából, ha esetleg utána évekig húzta is a búját. A házasságkötéssel kapcsolatos szokásanyaguk igen bonyolult szertartássorozat, amelyben a szakembernek is nehéz kiismernie magát. Elsősorban bizalmatlan a tápai paraszt az idegennel, s csak a húsukból, vérükből valók előtt mutatják be igazi énüket, valamint szokásanyagukat. A lakodalmas szokásanyag szertartásszerű megnyilatkozásaiban igen sok a móka, a tréfa és derűt fakasztó mosoly. Mielőtt egyáltalán lagziról szó lehetne, előbb az szükséges, hogy a fiatalok megismerjék egymást. Tápén pedig hol lehetnek ilyen ismerkedési lehetőségek? Vagy a »vasárnapi játszón«, vagy a bálban, illetőleg a »merigetőn«. Délelőtt a vasárnapi nagymiséről kijövő lányokat várták meg a legények a templom előtt, hogy a lányok »gangosán« el »defellírozzanak« előttük. Itt megbeszélték a délutáni »vasárnapi játszót«. A »merigető« a Tisza folyó partján volt, ahol alkalmas helyen olyan alkalmatosságot készítettek,' hogy onnan kényelmesen meríthették a vizet. A báli ismeretség csak természetes volt, olyan, mint bárhol az országban. 151