A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

Waldmann József: Tápai lagzi

Az ismeretség után a fiatalok szívében szerelem fakadt. Szálait egyre fonogatták, erősítették s ennek az lett a vége, hogy rövidesen férj-feleségként közös fészket raktak. Sokszor előfordult olyan eset, amikor a fiatalok nem is ismerték egymást.. Helyettük a rokonság idősebb asszonyai boronálták össze a házasulandókat, kit a rang, kit a vagyoni helyzetnek megfelelően. A férfiak ritkábban avatkoztak bele ilyenféle megbeszélésekbe. Tény, hogy akár a fiatalok maguk, akár mások közvetítésével ismerték meg egymást, egyszer mégis elkövetkezett a leánykérés ideje. Mint minden faluban, Tápén is volt »gűgyű«, aki mint »hivatalos személyiség«, a házasságközvetítő szerepét töltötte be. Gűgyű rendszerint a rokonságból került ki,, egy-egy idősebb, tapasztaltabb és értelmesebb asszony minden családnál akadt. A gűgyű feladata nem volt könnyű. Mindenesetre tudnia kellett mi a legény és leány szándéka és akarnak-e házasságot kötni. Legfontosabb tudakolni valója a leány hozományának a pontos számbavétele. Amikor mindezek a kérdések tisztázódtak, elkövetkezett az eljegyzés ideje.. Ez az esküvő előtt nyolc nappal történt. Régebben jegykendőt adott a legény és még más ajándékot, ma már jegykendő helyett az aranygyűrű a divatos, körülbelül az 1930-as évek óta. Érdekességként említem meg, hogy a gyűrű mellett az ajándékok között szerepel a jegykendő is, amint azt később látni fogjuk. A menyasszony legjobban a jegykendőnek örül ma is. Az ajándékvitel idején a legény fiútestvérét kérte meg, vagy ha az nem volt, a legjobb barátját: »... vasárnap e'gyünné-é vinni az ajándékot?« Legközelebbi vasárnap a házasulandó legény — családja közreműködésével — szépen becsomagolta az ajándékot és fivérével, vagy kísérőjével a lányos házhoz indult. Ott már várták. Az eladólányt — természetesen — a hozzátartozói minden jótanáccsal addigra ellátták, az édesanyja azonban még egyszer figyelmeztette: (1. sz. dal.) »Mer' nem kő'csön kinyer, hogy azt visszaadjuk Se nem tiszta búza, hogy azt learassuk. Jó' möggondó'd lányom elejit, utó'jját, Hogy mive'kötöd be két szömöd világát.« De a lány mégis csak nagyon várta a legényt,

1 hiszen »szíveszerinti« volt. Sülttel, főttel készült a nagy eseményre. A legényt kísérőjével együtt mindjárt beengedték, leültették és a lány megkezdte az ételek-italok felszolgálását. Amikor a bor öntése következett, mindenki feszülten figyelt, hogy a lány kinek a poharába önt először. Ha a vőlegényjelöltnek, mindenki felszabadultan örült, hogy a lány azt szereti. Azután a legény következett. Felkelt az asztaltól, elővette az ajándékot, ... gyüjjenek ide János bácsi, Ilka néni, oszt nézzék mög, mit hoztam!« Ezután átadta az ajándékot, a legnagyobb csendben, halálos komolysággal. Ilyenkor nem mókáznak,, nem tréfálnak,

1 ennek itt helye nincs. Ujabban úgy szokták, hogy a lányt »elgyűrűzik«. A kendőt, egyéb ajándékot pedig az esküvő előtti estén viszik a lányosházhoz. 152