A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

Madácsy László: Móra Ferenc ismeretlen levelei Madarassy Lászlóhoz

Kedves Laczim! Szeged, 903. márcz. 9. Egy heti csavargásomból csak tegnap, vasárnap este érkezvén haza, leveledre csak most válaszolhatok. Sajnos, hogy hiába esett a várakozásod — ha ugyan várakoztál idáig — mert én már ide vagyok kötve márcz. 15.-hez. Most írom a verset, •estére elküldöm neked, s ha úgy tetszik, megtanulhatja, vagy fölolvashatja helyettem valaki, a mi azonban ne hozzon Téged problematikus helyzetbe, mert ez nem imperativus categoricus, csak szükség esetén való expédieras. Szeretettel ölel: Móra Kedves Laczi pajtás! Szeged, 904. márcz. 14. Nem voltam itthon pár nap s így csak ma vettem leveledet, mely nagyon meglepett és kedvesen lepett meg. Először, mert Te írtad, — azután mert sohse hittem volna, hogy becses szülővárosom — vagy neked is szülővárosod? — ilyen jeleit adja az életnek. Egy kicsit dubiozus is az örömem, mert attól tartok, hogy csak a ti lelkesedéstek galvanizácziójára mozdul meg az a lomha moles. Mindenképen köszönöm azonban, hogy ebből a misszióból nekem is részt juttattatok és édes-örömest értesítelek, hogy húsvét vasárnapján rendelkezésiekre állok együgyű dolgaimnak a javával. De nemcsak most, bármikor szívesen szolgálom ügyeteket idomhoz, erőmhöz képest. Jutalmat is kérek azonban: hogy váltsd be már az ígéretedet és látogass meg egyszer bennünket. Nézd meg a kislányomat. A viszontlátásig szeretettel ölel régi adósod: Ferkó Kedves Laczim! Szeged, 1907. febr. 14. Ne a lustaságomnak, hanem az ügy iránt való érdeklődésemnek tulajdonítsd válaszom megkésését, a mely sajnos, semmikép nem kielégítő. Tömörkény ezermester létére se tud erről a betyárfegyverről, pedig ő tekintély ezen a téren, mert ő szerkeszti vala hajdan a Betyárlegendákat, a miből olyan bölcs okulásokat merítettünk deák korunkban. Beck Pista, a hírből bizonyára előtted is ismert utolsó szegedi szittya szintén лет ismeri se a szokást, se a szerszámot. Ö katonai nyilvántartási jegyző, a hivatala állandóan tele van tanyai parasztokkal: azért egy hétre odaadtam neki a képet, hátha kellő magyarázatok után tudna felőle valamit a paraszt. Pállik, a legkitűnőbb magyar állatfestő valamikor hétszámra itt szürenkezett Algyőn a Pallavicinieknél. Unalmában lefestett a nyájból egy öreg kost. Valami csudálatosan sikerült kép volt, szinte kibőgött a vászonból. Behívják a csudájára az öreg juhászt, valami Bicebóca nevezetűt, ugyan ráösmer-e. Kérdik tőle: micsoda ez János bácsi, megösmeri-e kend. Az öreg hosszan eltűnődött, — de nem eredmény nélkül: — Ez egy római katolikus pap — felelte a legigazibb meggyőződéssel. Hát a Beck Pista magyarjainak mégse volt ilyen merész fantáziájuk. Azok ráismertek az verőben a bigére, a mi mifelénk otthon pajá-nak mondatik s a mihez a fotográfia méreteinél fogva tényleg vág. Kellő fölvilágosítások után előszámlálták a pásztorverekedések minden fajtáját; de erről egyik se tud. Tisztesség okából Cserzy barátunkat is megkérdeztem, a kit néprajzi íróvá ütöttek s a ki ezen a címen 25%-kal emelni fogja a borotválási díjakat, az eredmény: 0. 11