Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Hódmezővásárhely, 1988. március 6. - Egy ásatási segédmunkás emlékei (Dömötör János)

Az ásatás előkészítéséről a helyi sajtó is hírt adott, tájékoztatván olvasóit arról, hogy Banner professzor július 28-án felkereste Endrey Béla polgármestert, akivel a tatársánci ásatásokról tárgyalt. (Ismét zárójeles megjegyzésként ide kívánkozik, hogy a korabeli sajtó többet foglalkozott a kulturális élet eseményeivel, mint napjainkban. Akkor magától értetődőnek, természetesnek tartották és így nem is írtak arról, hogy a földművesek szántanak, vetnek, aratnak. Legföljebb a búza árának hullámzásáról adtak hírt.) Tatársánc a 132 ezer kataszteri holdas, hatalmas kiterjedésű vásárhelyi határnak a legutolsó, északkeleti sarkában feküdt, Orosháza alatt, és azon keresztül lehetett vasúton megközelíteni. Van ugyan egy közelebbi közúti megközelítése is, az ú.n. Ficsér-lénián végigmenve, ennek egy része (Pusztaközpont és Kardoskút között) azonban akkor még nem volt kikövezve. A közel 40 km-es útból mintegy hat kilométert az AEGV, az Alföldi Első Gazdasági Vasút nagyon hangulatos, lassú és zötyögő kocsijaiban tettünk meg. A lassúság lehetővé tette, hogy kapcsolatba kerüljön az utas a tájjal, de azt is, hogy olykor-olykor állomáson kívül is megálljon a pöfékelő mozdony, egy-egy közeli tanyából felszállni kívánó utas érdekében. A kis, nyitott vagonok döcögése, zörgése bennünk azt a félelmet is kialakította, hogy bármikor széteshet a szerelvény. Persze ebben fiatalos bohémiánk inkább humort, mint leselkedő vészt látott. A fiatalság gyakorlatlansága nemcsak a sátorverés nehézségeiben, hanem a munkatempó ésszerűtlenségében is megmutatkozott. Az első nap hatalmas teljesítményt produkáltunk, túlszárnyalva Banner professzor évek óta munkálkodó előmunkásait, Radies Mihályt és Tóth Pált is. Második nap aztán valamit csökkent a teljesítmény, hogy azt követően izomlázat szenvedve és csak némi ösztönzésre teljesítsük a nem túlzott „normát". Szerencsére Banner professzor és segítőtársai munkatársaknak is tekintettek bennünket, mert kellő részletességgel megmagyarázták az ásatás indokoltságát, célját, a valószínűen előkerülhető leleteket. Megismerhettük a Szeremlei-féle korábbi feltárás eredményét és téves következtetéseit. És hallottunk előadást a magyarországi földvárakról, sáncokról is. Megmutatták a terület légi felvételét, melyen jól látszott a sánc formája. így azt is tudtuk, hogy miért ott kell átvágni a sáncot, ahol éppen dolgoztunk. így az olyan látszólagos kudarc is érthetővé vált, mint a lecsiszolt sárga agyagban megjelent és pontosan bemért, feltérképezett, kör formájú, fekete elszíneződések titka. Megjelenésükkor ugyanis felmerült, hogy cölöpök helyével találkoztunk. A következő ásónyomnál azonban a cölöpök elhajoltak, összezavarodtak, ürgelyukká váltak. Kellő magyarázat mellett egyáltalán nem éreztük kudarcnak, hanem a feltárás olyan velejárójának, melyben egy adott szintig csak hipotézissel lehetett dolgozni. „Elismerésünk" illette a sánc bronzkori építőit, mert a jó sárga agyagot tisztesen összedöngölték. Ehhez a munkához természetesen megfelelő kalóriájú élelmezésről is gondoskodnunk kellett. E tekintetben önellátóak voltunk, mert a kenyeret, szalonnát, tarhonyát, krumplit, paprikát otthonról, vagy a kardoskúti kisboltból szereztük be. A gyümölcsről pedig szintén „önellátóan", a környező ta-