Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Békés, 1988. március 1. - A Körösvidék halászata Banner János munkásságában ( Szilágyi Miklós)

1922 nyarán, több hónap alatt — ezzel kezdte a szanazugi halászatról írott, s 1926-ban közölt tanulmányát — a Ferencz József Tudományegyetem Barátainak Egyesülete anyagi támogatásával bejárta a Körösök vidékét, minden bizonnyal az összes jelentős településen gyűjtött, s az 1922/23. tanév második felében A Körösvidék halászata címmel heti egy órás kollégium keretében a szegedi egyetem bölcsészkarán be is számolt gyűjtőútjának eredményeiről. Arra nem találtam utalást, hogy ebből a száz-kétszáz szövegoldalnyi anyagot bizonyára jelentő, bár nem feltétlenül leírt egyetemi előadásból valóban monográfiát akart-e írni az 1924-től a régészeti tanszék adjunktusaként dolgozó, a néprajztól tehát lassan elsodródó Banner János. És azt is csak találgathatom, hogy — ha volt ilyen terve — vajon egyéb — régészeti és Szeged történetével kapcsolatos — tervei miatt, vagy a publikálás reménytelenségét felmérve tette-e félre a gyűjtött anyagot. Az azonnali publikálás elmaradásán persze nincs mit csodálkoznunk: a körülmények nem inspiráltak a monográfiaírásra. A kortársak, Ecsedi István és Szabó Kálmán (akikkel talán tudatosan, a gyűjtőterületet és a programot egyeztetve „osztozott meg" Banner a Tisza-vidéken és a Tiszántúlon!) szintén nem siették el a végső összegzést. Szabó már 1918-ban közölt egy figyelemre érdemes dolgozatot a Duna —Tisza közi tavak halászatáról, a Kecskeméttel határos Tisza-szakaszra is kiterjesztett gyűjtőterület kismonográfiájára viszont csak 1937-ben vállalkozott. Ecsedi 1921-ben indult el első nagyobb szabású tiszai gyűjtőútjára, s bár az 1920-as években jó néhány kisebb-nagyobb halászati témájú cikket megírt, a Közép-Tisza és a Tiszántúl vízi életének monográfiáját 1934 tavaszán öntötte végső formába — amikor a múzeum igazgatójaként a megjelentetést is biztosítani tudta. Az is lehetséges természetesen, hogy Banner János csupán igényesebb volt egynémely kortársánál, s őrizkedett a publikációs üresjáratoktól. Gyűjtött anyaga egészét — Herman Ottó adataihoz hozzámérve — nem érezte eléggé újszerűnek, érdekesnek, ezért csak a máshonnan még be nem mutatott szerszámokat, fogási módokat választotta ki közlésre. Az így megindokolt szelektálás egyébként meg is fogalmazódott az idézett szanazugi dolgozat bevezetőjében. „Nem szándékozom — írta — régen ismert dolgokat ismételni, ezért olyan halásztanyát választottam ki, amelyen a legtöbb figyelmet érdemlő dolgot találtam, s amelynek halászatával Herman Ottó sem foglalkozott"; majd azt is hozzáfűzte, hogy a Szanazug halászatát sem teljes egészében, hanem „az általánosan elterjedt módok és eszközök mellőzésével" ismerteti. Bármennyire dicséretes erény általában, ha a kutató vadonatúj információk közlésére törekszik, néprajzi anyagközlés esetén lehetetlen méltányolnunk, ha valóban emiatt maradt el a monografikus összegzés. Az 1922-es gyűjtés adatait akkor használhatnánk igazán — most, utólag — ha az „általánosan elterjedtet" épp úgy bemutatta volna, mint a lokális elterjedésűt. Az esetben nem kellene pl. másodlagos közlésekből, s jóval későbbi gyűjtésekből rekonstruálnunk a vesszővarsák jelentőségének csökkenését és a hálóvarsák terjedé-