Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Békés, 1988. március 1. - A Körösvidék halászata Banner János munkásságában ( Szilágyi Miklós)

sét. E folyamat minden magyar vízen lezajlott, de nem egyszerre, s eredetileg sem egyforma volt a jelentősége a szerszámkészletben a varsaféléknek. (Banner csupán utal rá, hogy nem voltak fontos szerszámok a vesszővarsák.) Azt is hasznos lenne megtudnunk, hogy a máshonnan megismert sokféle vessző- és hálótapogató közül melyiket használták a Körösök vidékén a főfoglalkozású halászok, s melyiket az orvhalászok. Könnyű valószínűsíteni, hogy bármilyenek voltak is a Banner által látott, de le nem írt Körös-vidéki tapogatók, a tiszaiak által használtakhoz lehettek hasonlók. A 19-20. századi halászújítások időrendjének és a kulturális hatások terjedési sebességének (nemkülönben a csongrádi halászok gyakran emlegetett vándorlásának: körösi vállalkozásaiknak!) a megismerése miatt viszont azt is tudni szeretnénk, hogy az Alsó-Tiszán — s Csongrádon is — általános hálótapogatót (esetleg a reginástapogatót) vajon megismerték-e 1922-re a Körös menti halászok; lezajlott-e ekkorra a vessző, illetve háló anyagú szerszámok váltása. Az 1920-as évek előtti halászati irodalomból ismerhetőt említetlenül hagyó, csak a lokális elterjedésű(nek tűnő) eszközöket hangsúlyozó közlési módot, bármi indokolta is annak idején, ma már sajnos lehetetlen helyreigazítani. Maga a gyűjtő sem tudta pótolni idős korában, amit annak idején elmulasztott, pedig alighanem rájött, hogy a jövendő kutatások minden századeleji megfigyelését forrásértékűnek fogják tekinteni. E felismerés sarkallta, amikor gyermekkori-ifjúkori békési emlékeinek, nemcsak a gyűjtéseknek, a publikálására vállalkozott. Szabó Ferenc említi a Békési Életben közölt nekrológban, hogy élete utolsó éveiben, amikor újra elővette ifjúkori gyűjtéseit, régen dédelgetett terveit, s békési tárgyú dolgozatok sorát írta a helyi folyóirat számára, „Halászati jegyzetek Békésről, Szeghalomról, Vésztőről" címmel is ígért egy cikket — számon tartotta tehát ezt az „adósságát" is. ígéretét végül is nem váltotta — nem válthatta — be. Nyilván azért nem, mert a gyűjtés eredeti jegyzetei nem kerültek elő, emlékezete pedig kevés fogódzót kínált a valamikori élmények hiteles rekonstruálásához. Csak erre az okra gondolhatok, hiszen a hagyatékban nincs nyoma, hogy egy halászati tárgyú tanulmány munkálatait a halál félbeszakította volna, és jegyzetekre sem sikerült rábukkaniuk a hagyaték gondozóinak. Nem marad tehát egyéb lehetőségem, mint a megjelent tanulmányok, cikkek eléggé szokatlan módszerű elemzése: a meg nem valósult halászati monográfia lehetséges szemléletének és anyagközlési módjának felvázolása. Az újdonság ígérete ugyanis a rész-publikációkból is kiérezhető! Banner János első halászati tárgyú publikációja egy aprócska füzet: „Tárcsái halászok közt" a címe, és megközelítően egy ív terjedelmű néprajzi riport. Erről a szépírói erényeket, tudósoknál szokatlan megjelenítő készséget is csillogtató, és rendkívül információgazdag dolgozatról az etnográfusok is, a helyismereti bibliográfiák összeállítói is szinte teljesen elfelejtkeztek. Ha annak idején felfigyeltek rá egyáltalán a szakmabeliek; Györffy pl. nem vette figyelembe a Magyarság Néprajza halászat fejezetének írásakor . . . Úgy tűnik, hogy magát a műfajt sem sokra becsülték a fővárosban élő vezető tudósok, nem