Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)
Banner János két tanulmánya - Tárcsái halászok közt (Sajtó alá rendezte: Szilágyi Miklós)
húzóhelyhez érnek, az egyik parton haladó emberek megállnak, a másik oldalon haladók pedig a gyorsan odaevező csolnakba szállva, nagy kanyarodással eveznek át az ellenkező oldalon álló emberekhez. Mikor aztán a szabályos félkör létrejön, egyenesen a partnak eveznek. A csolnak kiköt. Az első evezős gyorsan a partra ugrik, s a másik kötelet tartó emberrel egyidőben kezdi el a kötél karikába fogását. Pár pillanat alatt elfogy a hosszú kötél; de már akkorra a két kantárnál álló ember is húzza az egész hálót. Most hirtelen kihúzzák az alsó inat a csatpálcák mellett. A két ín hatalmas öblöt alkot. A csatpálcák csakhamar a földön hevernek, s ezzel a félkör teljesen be van zárva. A halak részére nincs menekülés. Két ember a félkör két végénél egyik lábával rááll az alsó ínra, hogy állandóan a fenekén csússzon az ín; aztán egyik ember az alsó, másik ember a felső inat fogja meg, s egyenlő tempóban szedegetik, vigyázva arra, hogy az öböl sehol nyílást ne kapjon. A halak mindig beljebb és beljebb kerülnek az öbölbe, míg végre az egész elfogy, s az utolsó húzással a két hálórész között a szárazra kerülnek. Itt aztán összeszedik őket s berakják a bárkába. Mivel azonban a tarhonyaszárító csillag már rég túlhaladta a delelési pontot, a háló és a csolnakok a parton maradnak, s valamennyien a fűzfás part felé igyekszünk s elhelyezkedünk a szalonnasütéshez elkészített tűz körül. Míg a szalonna pirult és zsírja étvágygerjesztőén csurog a jól meghagymázott kenyérre, Péter bácsi az utolsó húzás hibáit veti a fiatalabbak szemére, s nagy akurátussággal oktatja őket a jövendőre. Aztán evés közben csak nagy ritkán szólalnak meg: — Kendnek nem kéne enni, mert kend öreg, oszt úgyse szaporítja a világot — szólal meg az egyik fiatal. — Dehogy nem — vág vissza az öreg — estére ha meggyújtom, akkor csak szaporítom. — Jobb lenne, ha vigyáznál, mer' kiesett az almád a csikógyomorból — szólal meg az öreg a bakóból kiesett nagy veres almára mutatva. — Nem szólok mán semmit — fújja a visszavonulót a fiatal — mer' hát én mán tán' senkinek se' parancsolok. — Bizony öcsém, csak az ágyfának. Aztán kiki megeszi az ebédjét, s leheveredik a fűzfák árnyékába. Én meg odahúzódtam Péter bácsi mellé és megkérem: meséljen nekem a régi tárcsái vízi világról, a halászatról, a szerszámokról. Péter bácsinak felcsillan a szeme, rátöm, rágyújt a pipára, aztán órahoszszat magyarázza a tárcsái vizek valamikor szebb életét. Megtudok mindent, ami érdekel, úgy, ahogy itt következik: — Ma csak kétféle szerszám jár a halászok kezén a tárcsái vizeken: a kece meg a laptúr. A kecét a régi időben is használták, a laptúr nem nagyon régen került a szegedi vizekről. A többi eszköznek fiatalabb halász csak a nevét ismeri, ha ugyan egyiket-másikat a Körös más vidékén nem látta. Régen, a kecén kívül, a tiszahálót, a gyalomot, csömpőt, kaparóhálót meg a szigonyt használták a rendes halászok. Ismerték a horgot is meg a varsát, de
