Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)

Gulyás Mihály: Orosháza baromfipiaca

- 274 -Az első világháború alatt a baromfitenyésztésben csökkenés állott be, kisebb lett a piac is, ugyanakkor a kivitelt is korlátozták. A háború után eleinte lassan indult a kereskedelem,de néhány év múlva újra megtalálták a külföldi piacokat s a baromfi mennyisége a helyi piacon is emelkedett, Érdemes idézni a Szegedi Kereskedelmi- és Iparkamara 1923. évi, a háború utáni első jelentését /10/: /A háború előtt Orosháza az aradi kamarához tartozott/ "Nagy jelentőséggel bir a kerületnek egye3 helyein az élő és a vágott baromfi üzlet is. Ennek az üzletágnak Orosháza a központja, ahol néhány igen nagy kereskedelmi cég működik, amelyek igen jelentős kiviteli forgalmat bonyolítanak le Nyugat-Európa különböző államaiba. Orosházán kívül a baromfi üzletben még Hódmezővásárhely, Szentes és Békéscsaba birnak nagyobb jelentőséggel".

Az 1924.évi kamarai jelentés a következőket állapítja meg: "Orosháza a Tiszántúl baromfi- és tojáskereskedelmének a központja". A jelentés a továbbiakban utal arra, hogy mind ár, mind a minőség tekintetében fel tudják venni a versenyt az összes külföldi piacon. A baromfi minőségé pedig t azért jó, mert ez évben a kereskedők normális árak mellett vásároltak,

MLékezés szerint régebben a piaci napot csütörtökön és vasárnap ' tartották. 1935 óta a vasárnap helyett hétfői napon van a piac. Az átvétel általában korán reggel történt, őszi hónapokban a kövér jószág eladása már 3 órakor megkezdődött a mire az idő megmelegedett volna, az állatok már a kereskedők udvarán várták sorsukat. Általában a kora délelőtti órákban a telepekre való baromfiszállitás be is fejeződött.

A legrégibb időben a csirkéket páronként vették é3 kézben állapították meg annak hozzávetőleges súlyát. Majd egy ideig a huzósmérőt használtákj, de később a tenyésztők rájöttek, hogy ez bizony részrehajló "műszer". Ezért nagyobb tételek eladásánál szívesen mérlegelték le az árujukat a községi mázsán. A községi mérlegház a postával szemben lévő saroképületben állott és fából készült. A mérlegelést a községi esküdt, majd az utóbbi időben egy községi alkalmazott végezte. A mérleg használata jövedelmet jelentett a községnek, azért hosszabb ideig - 1930-ig - a kereskedők nem is használhatták saját tizedes mérlegüket sem. Ugyancsak jövedelmet hozott a községi pénztárnak a helypénz is, amiért a kofáknak tiltva volt a helypénz befizetése előtt a piac területén kivül való vásárlás. Pedig kínálkozó alkalom lett volna erre, hiszen a tanyákról jövő kocsik különösen őszi hónapokban hosszú sorokban álltak és csak lassan haladtak a piactér felé. A Monor felől jövő kocsik gyakran még a mai gimnázium előtti részen is álltak.

A Eöldvári-ut felől jövő kocsik vége az ecetgyárnál zárkózott fel. Az Ady Endre-utcán a víztoronyig álltak a kocsik. A főutcán a katolikus templom irányában várakoztak a kocsikkal. Közben a nagykereskedők lovaskocsijai állandóan vitték telepükre a felvásárolt állatokat. 1921-ben Presser Sándor vásárolt először teherautót. A következő években már a többi nagykereskedő