Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)
Gulyás Mihály: Orosháza baromfipiaca
- 266 -3ég kevesebb volt, az aprójószágot kosarakban darabáruként adták fel a vasúton. A vasúti szállítások során tapasztalták,hogy a fonott kosaraknak sok hátránya van, többek között nem rakhatók egymásra és ezért később fából és dróthálóból készítettek ketreceket. Azok mérete a jelenlegi gépkocsiszállitásoknál használatos /110x85x32 cm/ ketrecektől eltérő, mintegy 20 cm-el magasabb volt és Így a vasúti kocsikban elegendő levegőt is biztosítottak a benne lévő állatoknak, sőt ennek érdekében a ketreceket 30-40 om-nyire rakták egymástól. Az 1890-es évek elején a növekvő oairkefelhozatal során a kereskedők a darabáruként való feladás helyett már élőosirke szállítására alkalmas német vagonokba rakták árujukat. A későbbi években a német és olasz kocsik mintájára készült magyar vasúti koosik oldalfalai sem zártak teljesen. A Mb jelzésit! vagon két oldalán és a két végfalán a deszkák függőleges irányú felerősítést kaptak. Minden deszkán 1$ cm hosszú 3 cm széles ovális alaku nyílást készítettek, és 25-30 cm-nyire újabb nyílások voltak találhatók. Ezzel a vagonok levegőoseréjét biztosították. A ketrecek 6-8 sorban voltak egymás felett és Így ketreofalakat alkottak. A vagon oldalfalai mellett egy-egy ketrecfalat helyeztek el, középen pedig két ketrecfal volt egymás mellett. A ketreoek között két keskeny utca alakult ki, ezen közlekedett a gondozó. Az álló ketrecek rögzíthetők és egybeépítettek voltak, vasrácsból készítették, minden ketrecben volt egy sárdeszka. A vagonokban nagyságuk szerint volt 72, 84 és 112 ketrec, minden ketrechez bádogból vagy deszkából készült etető-itató vályú tartozott. Voltak olyan vagonok is, melyek egy-egy oldalán három-négy ajtó volt. Az ilyen kocsikban az ajtó irányában alakították ki a ketrecek közötti utcákat. Az egyes utcákba a gondozó csak kívülről tudott bejutni. A vagon padlója alatt a két ajtó között lemezből készült láda /kb. 70 x 70 zi70 cm/ volt, amely a viz gyűjtésére és a takarmány keverésére szolgált. A két ajtó közötti részre még néhány zsák darát tettek etetésre, ezekre feküdt le éjszakánként a kocsi kísérője. Az élőbaremfiak szállítása mellett az 1890-es évek elején megkezdődött a vágott baromfi szállítása is. Ezek a szállítmányok nagyobb mennyiségben természetesen csak az őszi és a téli hónapokban Indultak, részben azért, mert ekkor került piacra a baromfi zöme, részben pedig azért,mert ekkor már az idő is hidegre fordult és a vágott baromfi romlás veszélye nélkül volt szállítható. Eleinte a vágott baromfit vesszőből font füles kosarakba rakták, amelyek aljára vizes forgácsot tettek, arra került egy sor jég, majd egy sor papírba csomagolt baromfi, ismét forgács, jég és baromfi, majd igy tovább.A kocsi tetejét zsákszerű anyaggal bevarrták. Később a kosarak helyett ládák kerültek forgalomba, amibe szintén jégbe rakták a baromfit. Harmincöt mázsa baromfi szállítása esetén már kifizetődött a külön vagon megrendelése. 60 q vágott baromfi szállítását kb. 40 q jég hozzáadásával igyekeztek
