Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)
Oltvai Ferenc: Pitvaros telepítése és küzdelme az urbérésítésért 1816-1849
1- 20 -gyében létesült /l/. Ezen a területen létesített telepitvények egy részének, főleg a « kertészközségeknek lakói nem voltak úrbéresek, helyzetük hátrányosabb volt. A földesúri vagy kamarai jobbágynak nagyobb lehetőségei voltak, mint a kertészkedő, a kincstártól függő, szerződéseiket állandóan megújító lakosságnak /2/. Az úrbéri telket használó jobbágy sorsa azzal, hogy nem lehetett a földről, a házából elűzni, - biztosabb volt. Ezt a rendeletet II.József halálos ágyán sem vonta vissza, pedig a többieket törölte /3/.Ez tette az úrbéres jobbágy helyzetét irigyeltté a bérlőközösségek zselléreinek szemében. A bérlő állandó rettegésben élt, vajon évek munkájával felépített házából, telkéről, falujából kiüzik-e a szerződés lejártakor vagy sem?Érthető, hogy a telepesek állandó harcot vivtak a földesurakkal, a kincstárral szemben, akinek kezébe került a roppant terület, hogy úrbéres jobbágyi állapotba jussanak. Az úrbéres állapot azt is jelentette, hogy a használatra, bérbeadott földterület állandóvá válik, nincsenek kitéve a föld folytonos csökkentésének és azzal az elvándorlás kényszerének. A jobbágyoknak különben úrbéres földjükhöz fűződő birtoklási joga hosszabb fejlődés eredménye, hiszen már a mii. század elején is csak meghatározott esetekben és csak a Helytartótanács hozzájárulásával lehetett őket kibecsültetni. A telepesek helyzetét az 1848/49-es polgári forradalom sem oldotta meg,pedig akkor erősen reménykedtek, sőt sok helyen szervezkedni kezdtek "állandósításuk" érdekében. A Csanád megyei kertészközségek vezetői 1848. április 12-én Hagymajláthon jöttek össze. A sérelmeik hozták őket oda, mégpedig, hogy bérelt földjeiket a törvény a földesurak, ill.a kincstár tulajdonában hagyta. A szerződések sérelmes pontjai továbbra is megmaradtak,mint pl. a kötelező öt hold feles dohánytermeszt és,a telepesek számának és a házak számának rögzítése stb. ”... egyedül csak a kertészközségeink oly szerencsétlenek, kik még talán nagyobb iga alatt nyögve ez ideig feledékenységbe maradtak. A Nemes Vármegyei Küldöttségtől bátorittatva elhatároztuk, hogy minden e Csanád vármegyébe kebelezett kertésztársainkat aranyszabadságunk indítványozása tekintetéből felszállítunk... mint velünk egy teher alatt levőket..." /4/. A csatlakozásra szóló felhivás végső soron eredménytelen lett, hiszen nem egészítették ki a törvényt. A haszonbérlők sorsa maradt úgy, ahogy volt. Akkor a kertészközségek lakói között általános volt a nyugtalanság. A parasztságnak a földjük megváltás nélküli birtoklásáért folytatott mozgalmai őket is magukkal ragadták és ez ha máson nem, legalább abban műtatkozott,hogy az úri jogokat, a korcsmáltatást, a malomjogot kezdték gyakorolni /5/. A pitvarosiak is csalódásukat fejezték ki, amiként 1849 május 1-én kelt felterjesztésükben olvashatjuk: "... 1849-től is csak zsellérei leendőnk e szabad hazának, nemzetőrségi szolgálatokat tettünk és hontalanoknak neveztetünk." 1848-ig bérletként bírták a pitvaroslak a pusztát,
