Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)
Oltvai Ferenc: Pitvaros telepítése és küzdelme az urbérésítésért 1816-1849
21 -de azontúl a sajátjuknak akarják, amint Írták "megszenvedték a múltat és jövendőt." /6/. A forradalom hibázott azzal,hogy a bérlőközösségek lakéit nem állította maga mellé. Sorsukat nem könnyítette meg legalább azáltal, hogy az örökváltság lehetőségét reájuk Is kiterjesztette volna. Igaz, ezzel a lehetőséggel akkor és korábban is csak a legtehetősebb parasztvárosok és községek élhettek. E paraszti társadalomnak ez a rétege valójában csalódott a forradalomban.Ennek megfelelően tőlük nagyobb áldozatokat kívánni sem lehetett. Másrészt tudták, hogy sorsuk rendezését a szabadságharc bukása akadályozta meg. Kossuth is csak 1849 júliusában ismerte fel, hogy a kertészbérlők helyzetén változtatni kell.A csanádapácai kertészekhez intézett levelében Ígéri is, hogy a haszonbérelt földek tulajdonosaivá válnak,mivel a kormány is úgy látja, hogy a kertészek boldogulását és gyarapodását elő kell segíteni /7/. 1848-ban a kormány is eljutott oda, hogy segíteni kell a kertészeken és legalább annak biztosítékát kapták a kormánytól, hogy "... megszokott tűzhelyeiket odahagyni nem kényszerithetnek" /8/. 1848-ban, majd 1849 nyarán törvényjavaslat is készül a telepitvényesekről.Az 1848/49-es szabadságharc államférfiaiban megvolt tehát a szándék a kérdés rendezésére, s ez csak a szabadságharc bukása miatt maradt el. A bérlőközségek lakói községi szervezeteik élén állandó harcot vívtak a föld szabad birtoklásáért a szabadságharc levelése után is, A jobbágyfelszabadítás, bár forradalmi, mégis felülről végrehajtott rendszabály volt, s szintén fenntartotta a nagybirtokkal együtt a feudális maradványok láncolatát /9/.Különösen áll ez a kincstári telepes községek esetére.A bérleti feltételek fokozatosan romlottak 48 után. Kis Iratos községet Szalbek Jakab telepítette 1818-ban. Birtokcsere folytán a telep 1850-ben a kincstárra szállt. A korábbi holdankénti 3 ft 50 kr bér 1852 után 5 ft 25 kr-ra, 1863 után 6 ft 25 kr-ra emelkedett. Ehhez hasonlóan az 1821-ben telepitett Apáca község 1863-ig kisholdankint átlag 3 ft 68 kr-t fizetett. Ezt a bért 1863-t követően 6 ft-ra, majd 1869 után 7 ft 18 kr-ra emelték. A pitvarost pusztán, a pitvárosiaktól elvett szántókon telepitett Alberti község pedig 1856-ig 2 ft-t, 1863 után már 4 ft 90 kr-t fizetett kisholdanként. A 60- as évek végén ezek a községek arról panaszkodtak, hogy a bér- és adóterhek emelkedése,majd az egykor a kamara által erőszakkal is szorgalmazott dohánytermesztési engedélyek megvonása miatt, nyomorúságuk fő oka földjeik csekélysége, amely miatt nem képesek családjaikat fönntartani és a bérleti kötelezettségeiknek eleget tenni. Még a 60-as években is feles kertészeknek és házas zselléreknek hivták őket, miként a megtelepedéskor,30-40 évvel azelőtt. A telepes zsellérek helyzete fokozatosan romlott tovább. Elégedetlenségüknek és küzdelmeiknek némi szerepe volt az 1873. évi XXII. te.létrejöttében, amely lehetővé tette ugyan a kincstári földeknek a telepesek tulajdonába való jutását, a megváltást. A megváltás összegét azonban oly magasan
