Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
Móra Ferenc levelezése a gyomai Kner-családdal
378. ről." Mélyen megható, hogy ebben a szomorú, ínséges időben is, mennyi tennivágyás jellemzi Mórát. Nemcsak ásatásaira / a déli megyék egyes határrészein végzett "destruálás"-aira / gondolunk itt, hanem a magyar könyvkultúra lelkes ápolására is, amellyel a szegedi kultúrpalota először tudta megtörni a "szegedi jeg"-et a Tanácsköztársaság bukása után. A nagy könyvbarát Móra szívből örült minden magyar könyvsikernek, igy a Kner nyomda külföldi nyoradászversenyeken elért diadalainak is. Elismerte a nagy "nyomdászdinasztia" fejének, Kner Izidornak érdemeit is, őszinte szívvel köszöntve őt: "Ha van kulturális érdem ebben az országban, amit már régen méltányolni kellett volna hivatalos helyről, a tied bizonyára olyan, de azért szivemből örülök neki - teszi hozzá hamiskás éllel, - hogy ez alkalommal se tettek csúffá valami kitüntetéssel. Ha sajnálom, hogy elmaradt, az legföljebb csak azért van, mert igy elmaradt az aforizma is, amivel a magad részéről megünnepelted volna a kitüntetést... Olyan dinasztia feje vagy Te is, melyet arról fognak megemlegetni a magyar kultúra annalesei, hogy ti mindig csak adtatok, de adót sohase szedtetek... Te a régi nagy nyomtatómesterek egyenes utódja vagy, akik maguk Írták és szedték munkáikat: a Heltai Gáspároké, a Szenczi Molnár Alberteké és a Tótfalusi Kiss Miklósoké. Velük egyenrangúvá tesz a szépért való rajongásod, a fejlődésben való fanatikus hited, a makulátlan magyarságod és a minden próbát megállt idealizmusod." Mennyire megnő e felemelően szép gondolatok mögött a kitüntetések elől mindig futó Móra kedves alakja. Az elismert iró hódol itt a kultúra alázatos szolgája, a "fajmagyar" gondolatok korában háttérbe szorított, kény
