Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Móra Ferenc levelezése a gyomai Kner-családdal

379.

telen-kelletlen elismert magasigényü nyomdász előtt Két évvel később pedig, amikor Kner végül is állami kitüntetést kapott, igen jellemzően ezekkel a szavakkal vigasztalja: "Ami pedig a Signum Laudis-t illeti, hát nem baj, nézd. Elviseltél Te már ennél nagyobb keresztet is. Ettől a tehertől hát nem féltelek."

Leveleinek hangja megrázóan egyszerű, mélyen emberi marad a közeli halál árnyékában is. Gondolatainak sajátos izétt és hangulatát az orvosi tudománynak betegségével szembeni tehetetlensége, a sok szenvedésbe belefáradt ember rezignációja adja. Fájdalmas, de- nyugodt hangú önvallomások ezek a levelek, amelyekben ott bujkál nagy elődje, Mikszáth Kálmán zárójeleinek cinizmusa ugyanúgy, mint a család iránti őszinte és mély szeretet és az igazi barátokhoz való ragaszkodás. Meghat bennünket az az őszinteség, amellyel erősen hanyatló egészségi állapotáról vall: "Doktoraim ugyan minden nap ideülnek az ágyam szélére, de egyéb segítséget nem igen tudnak, minthogy eszmecserét folytatnak a lélek halhatatlanságáról. Pedig bizonyisten az egész halhatatlanságot odaadnám egy falat kolbászért vagy libamájért, már úgy elméletben, mert tartok tőle, hogy ha csakugyan megtessékelnének velük, ma már ezektől is csak úgy undorodnék, mint a grizpempőktől, amiken kilencedik hónapja élek."

Első levele 1917-ből való, annak ellenére, hogy Engel Lajos már az 1900-as évek elején "összekoccintgattatta" őt, a "süvölvény ujságiró'-t, a "kis helyen elférő, csöndes, falusi ember"-t Kner Izidorral. Tizenhat évre terjed át e kezdetben hivatalos jellegűnek indult, később igen barátivá vált levelezés. Sajnos, nincs meg Móra minden levele. Jelentős részét elsodorta a II. világháború eszeveszett vihara. A megmaradt és itt közzé