Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán

79.

esküt tesznek szolgálatuk hü teljesítésére. Ezek azután több alkalommal megolvassák a kertészek dohánypórázait, és azokat egy lajtstromba vezetik. Ennek az ellenőrzésnek senki sem állhat ellent, sőt köteles az őr munkáját elősegíteni .

A szerződést aláirók a pusztát el nem hagyhatják, maguk helyett sem állíthatnak senkit az uradalom tudta és beleegyezése nélkül.

Intézkedik még a szerződés az uradalom és a kertészek által vállalt adóról, továbbá a közös ügyek elintézésére az uradalom a parasztok közül saját belátása szerint képviselőt nevez ki. /119/

A szerződéses parasztok megkötésén túlmenően az uradalom is mindent megtett, hogy elősegítse az oly fontos ipari növény termelését. Balázs Mihály Írja /120/:

"a mácsai és simándi birtokon 250 holdon termelendő dohányra kértem személyesen engedélyt az aradi Pénzügyigazgatóságon, még pedig külkereskedésre, nagyobb árakat remélvén magánosoktól, mint a kincstártól. Wedstein pénzügyigazgató és az ottani beváltó felügyelő kérve kértek, hogy álljak el a külkereskedelemre való termeléstől, mert újabb szigorú rendszabályaik nehezítik ezen termelést, s ők az uradalommal jó viszonyban kivánnak lenni, biztosítják az uradalmat, hogy jobb árat fognak adni, mint a kereskedők."

Az uradalom már a tőkés spekuláció útját járta, és a hivatalos tényezőkkel szemben is igyekszik kihasználni befolyását a jobb ár biztosítása érdekében. A termett dohányt mégis legtöbbször a kincstárnak adják el, de találunk példát már exportra termelt dohány átadására is. Pl. Kohen nevű bécsi cég több alkalommal vett át dohányt, és ennek fejében 1869-ben is 23,174- fr. összeget vett fel