Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Móra Ferenc levelezése a gyomai Kner-családdal

416.

egyik minőségemben sem komolyodtam meg. Az egész életem abban telt el, hogy magános kis sajkámon, amelyet soha nem kötöttem.öohki nagy hajójához, hol ide, hol oda csapongtam a két part, a tudomány és a szépirodalom közt.

Ki is szálltam hol az egyiken, hol a másikon, de végleges megtelepedésre kikötni nem tudtam egyiken se. Mert ha valameddig elidőztem az egyiken, annál mohóbb vágy kergetett vissza a másikhoz, és igy lettem egész életemre félbemaradt exisztencia Írónak is, tudósnak is. Talán szabad magam azzal áltatnom, hogy ha le tudom magam horgonyozni egy hivatáshoz, akár az egyik oldalon akár a másikon, hagyok magam után valami aere perennius monumentumokat. /60/ Nem halott márványt és bronzot, hanem valami hosszú életű nagy diófát, amit nemzedékek áldanak azért, mert nekik terem, az ültetőjével együtt. így, Ahasvérus /61/ nyugtalanságától űzve, be kell érnem azzal, hogy ha kifelé nem teremtette is meg az életem, amivel talán tartozott, befelé telt és dús volt, hiszen a Cassiopeia /62/ magasságából a sírok mélységéig mindenbe felé nem teremtette is meg az életem, amivel talán serleget a számhoz értetett, hac csak Ízelítőnek is, amit a lélek pohárnoka, a szellem töltöget a maga százszájú amforájából. /63/

Kiskun ember vagyok én, makacs és még a vélt jussából sem engedő, nem hogy a maga igazságából! Magamról való véleményemet se az egyetem döntése, se a rector magbificus ékesszólása nem változtathatja meg. Én, aki futottam már meg kitüntetés elől, vannak rá tanúim, ezt a fölülmúlhatatlan kitüntetést csak úgy fogadhatom el, ha nagy részét áthárítom a városra, amelynek én is csakúgy befogadottja vagyok, mint az egyetem, s arra a tiszaparti házra, amelybe az Isten életem kenyerét letette.

Engedtessék meg nekem, hogy a nem mutogatott büszkeségen..' kívül , én csak a hálát vállaljam magamra azért,