Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Orosházi népmesék

egymást«

Bezzeg a mi Péterünk égiszén mégfele jtkezé'tt a királykisasszonrú; kisebb gongya is nagyobb vét anná, hogyM «/ •• IV

ti ágot vigyen, mikor itt semmi baja sincsen. Biz ükigyelme ottmaratt. De a két testvirnek az ura rabló vót, hát biz ezér nem a legszebben íltek egymásad.

Eccer, hogy, hogy nem, élig a hozzá, hogy rímisztően összevesztek. A két istentelen rabló agyonütötte a

i __

felesigit, osztán mind a kettő a legkisebbiket akarta evé'nni. Vót osztán veszekedis annyi, hogy máj mégsiketűtek bele. Addig tusakodtak, addig vijóttak, míg osztán eccer birokra kerüt a dolog; biz az éggyik ott hat meg. Amellik mégmaratt, ammég évette Pétertü a lánt. Em mégt

a

kintelen vót odaanni, mer ü sokkal gyöngébb vót amanná.

De úgy suttyómba összebeszít a lánnyó, akármint hogy lesz, máj csak kieszelik valahogy, de bizon uk őszöknek.

Beeér, mikor a rabló emént a szomszid faluba szilylyénizni, adott az asszon Péternek egy lovat, améllik úgy ment, mint a szél. Mégraonta osztán neki, hogy várgyo még majd a kutná. Másnap elmégy az asszony vizér. Má akkor ott vót Péter. Álló, vezsd el magad, fölutek mindketten a lóra, ementek. De azalatt hazagyütt a gazda, osztán, hogy az istállóba mént, ott mingyá ászt mongya a legkedvesebbik lova: Ides gazdám, élopták a felesigédet.

Mingyá fölút a lóra, utánna! Nemsokára elirte ükét, mer úgy azalatt a lova, hogy még a fődet sé' írté a lábo. Péternek nem szót egyebet, csak ászt: Hogyha még eccer élopod a felesígé'met, akkor agyonütlek.

Jó lesz biz a. Azzá visszamentek a városba. Eccer ászt mongya Pété'r az asszonnak, hogy kérdezze még az urátú, mivel éteti a lovát. Ez még is tudakóta; addig hizelgett neki, míg még néni monta, hogy telfölös korpávó. Eccer