Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
Orosházi népmesék
364 mikor a rabló kikütte, hogy aggyon a lovának enni, a tej fölös korpát nem annak atta, hanem a Péter lovának. Hát másnap réggé nem eszöktek? É biz azok. De a rabló megin utánnuk mént, oaztán éfogta tikét. De mos se bántotta ükét. Akkor ászt monta Péter az asszonnak, lesse még az urát, hogy mit ád a lovának, mer máskíp nem szabadúnak meg. ügy is lé'tt; hát izzó parazsat adott neki. Mikor osztán éccé'r ászt az asszon leöntötte vizze, addig míg a rabló bot után szaladgát, hogy a felesígit úgy megveri, addig ez Pété'rhő szalatt fölütek a lóra osztán ementek. A másik városig még sé átok. A rabló nem tutta ükét elírni. Ott osztán bódogul itek. Eccé'r eszibe gyut a kanásznak, hogy jó lenne levenni az ágot. Kért éggyet a felesigitü, osztán lémént. Má akkor el is felejtké'sztek rúla. Bement a királyhó, mégmonta, hogy ü kicsoda, osztán a királykiaasszonynak is mégmonta, hogy mennyén firhő, mer úneki má van felesíge. Az ágot csak azér hoszta lé, hogy né* gondújják, mintha ném tudott vóna hozni. Marasztaták ütet nagyon, haném u biz visszamé'nt a felesigihő. A királlány még nemsokára firhő mé'nt égy királyhó, osztán most is ínek, ha még ném hátak. Az elcserélt királyfiak Hun vót, hun nem vót, vót a világon eccé'r éggy öreg kirájasszony. Vót ennek az öreg kirájasszonynak éggy unokája, de az ojan csintalan vót ám, hogy az 5 öregannyát mindig méghajgáto, mikor az vizér mént a • • kútra. Eccér osztán, mikor má több vót az elégné,ászt
