Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Orosházi népmesék

- Komám, c,sak az abrosznak ászt ne mondj hogy: Tengj abrosz!

Ezzé osztán elalutt. Komám uramnak se köllött több, megpróbáta az abroszt; osztán mikor látta, hogy milyen, biz ahelyett másikat tett a tarisznyába«

Másnap a szégíny ember még se állt hazáig. Otthon mingyá ászt monta: No gyerekek* gyűljetek az asztalhó. Olyant észtek most, hogy olyat még nem láttotok.

Éhes vót mind, nemsoká köllött noszogatni. Előveszi a szegíny ember az abroszt. Terujj abrosz! de biz a nem terűt« A gyerekek csak niznek, mi lesz má ebbu. A szégíny ember még csak sziggya ám az öregembert, még az Istent. Mégin éhezni köllött nekik. De né'm sokáig maratt otthon: útnak indút, hogy főkeresse az Istent, még az öregembert; majd igy még úgy megmutatja ü nekik, hogy köll megcsalni az embert. Most má csak az erdőt kereste. Pöl is találta. Megláttya az öregembert, köszön neki:- Aggyon Isten öregapám!- Aggyon Isten kedves fiam. Szerencséd, hogy igy szólitottá, mer különben halálok halálával hasz meg. Mi járotba vagy?- Keresé'm az Istent, szeretník vele számóni.- Sohsé tedd ászt fiam, úgyse találod még. Adok én nekéd egy zacskót, amibül mindig hull az arany, ha ászt mondod: Potyogj.arany, potyogj! De ha hazafelé migy, be né menny sehova se!

Megy, méndégél hazafelé; hát még nem állotta, hogy még né próbájja. Hát annyi létt a sok arany, hogy rímisztő. Mégin bement a komájáhó; ott bizony léitatták, a zacskót évettik, osztán másikat tettek helyibe.

Másnap ahogy hazamégy, összehijja cseléggyeit. Bevisznek égy kosarat, hogy majd abba hujjón az arany.