Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Orosházi népmesék

334.

Sírva könyörgött a lány a kismacskának, hogy könyörüljön rajta. Nem irt sé'mtyit. Az ördög odakinn megunta a sok várakozást. Betörte az ajtót, a lányt pedig évitte.

Ha a lány csúnya létt vóna, az ördög nem szerette vóna; ha kalácsot nem sütött vóna, a macska nem kívánta vóna; ha a macskának adott vóna, ez megmentette vóna, s az én mesém is talán másforma létt vóna. Hogy osztán mi történt velük, arrul nem szól a mese. Ha még nem hátak, most is inek.

Az álruhás királyfi

Hun vót, hun nem vót, vót a világon eccér egy király, akinek a többek közt két tábla repce-főggye is vót. Az éggyikén mindén áldott íccaka, de soha e nem műt vóna ám, főgyújtottak két pétréncét. Rémitően haragudott a király; fegyveres katonaságot is küdött ki, hogy fogják el a gyújtogatót. Nem irt semmit. Nem látta ászt egy illek se. Kilencszáz forintot igirt annak, aki a gyújtogatót megfogja. De ászt is mégmonta ám, hogy aki meg nem őrzi, asztat megöleti. Vót ember annyi, hogy sok. Dehogy tutták megőrizni! Kilencvenkilenc embert öletétt má meg a király, mikor égy kis kanászgyerék gyütt hozzá. Vót ennek a kis kanászgyeréknek két kutyája is, az éggyiket úgy hitták, hogy "Csitt," a másikat hogy "Hagass." Ászt monta a királynak, majd megőrzi ü a pétréncét. Mikor besötitédétt, odament a negj^edik pétréncéhő, ahunnan mindent nagyon szipen lehetett látni. Úgy tizenegy óra tájbo’ láttya ám éccer, hogy valaki odamegy a pétrencéhő, asztat még méggyújtja. No, komám, ippen tígédet vártalak. Azzá ászt mongya a két kutyának: "Csitt, Ha-