Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán
19. A birtokok összes kiterjedése tehát: 41,133 kh. /38/ A Károlyi uradalom XVIII. századi gazdálkodásának vizsgálata alapján megállapítható, hogy az úrbéri szolgáltatások nemcsak nagy terhet jelentettek a parasztság számára, hanem ugyanakkor akadályai voltak a további fejlődésnek is. /Pl. az uradalom nem akart hozzájárulni a legelőnek dohányfölddé való változtatásához, akadályozza az irtásokat, stb./ Ezen az úton tehát további fejlődés nem következhetett be. A termelés fokozása, mely pedig e kor egyik fő problémája volt, ezen az úton már nem volt várható. A gazdálkodás nem fejlődhetett a hagyományos formák között. A szakszerű munkaerő alkalmazása egyre sürgetőbbé vált. Ennek azonban jelentős gátja volt az a sok akadály, melyet maga a feudális termelés görditett az előrehaladás elé. A majorsági gazdálkodásnak tehát új módon kellene tovább fokoznia a termelést. Ennek egyik módja a robotmunkának kiküszöbölése és az ún. pénzes munkások számának fokozása volt. Ilyen körülmények között önkénytelenül vetődik fel az a kérdés, hogyan igyekezett a birtok átvészelni az átmenet idejét, hogyan lesz lehetséges a szükséges munkáslétszám biztosítása a tőkeszegény korszakban? A földesúr szempontjából egyik legmegfelelőbb mód a tőkehiány leküzdésére a mezőgazdasági munkást biztositó jellegű telepítések megindítása. A gazdaság megerősödéséhez új munkaerő járult ezzel, mely végeredményben éppen olyan kiszolgáltatott lesz, mint a jobbágy, de ezen túlmenőleg munkavállalása már új vonásokat visel. A XIX. sz. elején jelentkező tőkehiány befolyásolja a földesúr és jobbágy viszonyának alakulását. Ugyanis a pénztelenség következtében legtöbb földesúr nem tud
