Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Értékes adatok egy orosházi iparosmester családi feljegyzéseiben

146. esett már tegnap dél óta az enni való, min segitendők be mentünk kotsimmal Tatárék kortsmájukba. Itt a kész papri' kás húsból jól megtöltöttük az oldalközt, mi után mint egy 12 órakor meg indultunk haza felé. Mint egy tsak nem folytonos hajtással 24 óra múlva haza érkeztünk, elég fáradtan, de minden egyéb baj nélkül. Ekkor itt át adám a Minister által irónnal irt té­­ritvényemet a küldő Tér parantszoknak, mire válaszul nyerém: Végünk van! ! ezt tegye el barátom, örök emlé­kül. Isten áldja meg! "Iszonyú fej fájást kaptam, feküldtem egész más nap délutánig /1849. aug. 3-a délutánjáig. Sz.F./ Egy­szer úgy délután négy órakor iszonyú zaj támad, magam is ki szaladok, hát látom, hogy az ellenség elő őrse, mint egy 150 lovas német, sebes vágtatva nyargal be a községbe. A nagy portól alig látott az ember valamit. Később azomban meg tudtuk, hogy a mi kiállitott lovas nemzet őr elő őrseinket kergették, még pedig nagy vitéz­séggel és bátorsággal. Egy darab Czikora Jánost egész a házáig volt bátor kisérni, vagy inkább kergetni, még pedig fegyvertelen nép között. Ez /t.i. Czikora Sz.F./ azomban u\ égéi-:, utón tovább állt, miért is ennek házát akarta is és próbálta is meggyujtani, ez azomban nem sikerült. Mig ezek / a 150 lovas. Sz. F. / ide bent működ­tek, az alatt a német seregnek leg nagyobb része a köz­séget körül szárnyalta s a kirohanóV kotsikat vagy el fogta vagy vissza téritette. Lett iszonyú zűrzavar. A község háza előtt a földön voltak számos fekvő beteg honvédek. Hogy ezekkel mi történt, azt nem tudom. Volt azomban bellyebb mint egy 30-35 Honvéd huszár a kik mi­dőn látták az ellenséget tömegessen bevonulni, kereket

Next

/
Oldalképek
Tartalom