Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
Értékes adatok egy orosházi iparosmester családi feljegyzéseiben
14-5. A Városba be érve már nem lehetett Makónak a szokott J utzáján előre haladni, mert az, valamint a piatz, úgy a főbb és mellék utzái telve voltak kotsikkal annyira, hogy egy szerencsétlen tűz esetén sem előre, sem hátra nem lett volna menekülés. Én azomban a mennyiben ifjú koromban hosszabb ideig laktam Makón, ennek mellék utzáival is meg lehetős ismerős voltam. Ezt fel használván igy valahogy el jutottam a város déli részére. Most ki éhezett lovainkat egy ösmerősöm udvarában ki fogván, de szegények részére se széna, se abrak. Először is tehát küldetésemet végzendő a Hadügy miniszternek szállását kerestem fel, a ki a mint mondták, tsak akkoriban feküdt le. De a midőn jelentőm, hogy futár vagyok, a Hadügy miniszter úrral óhajtanék beszélni, ezt követő alig pár pertz múlva előttem áll egy magos, közép idejű férfiju, egy ingben, gatyában, paputsban. Át adám neki levelemet, a ki is midőn át olvasta, igen röviden tsak ennyit mondott reá: "Ja, Barátom, már ezen túl vagyunk, el mehet. Én azomban téritvényt kértem magam igazolására. Ekkor az át adott levélből szakasztott el egy darabot s az én áronommal irta meg a téritvényt. Ekkor lehetett reggel mint egy 8-9 óra. Már most azon kelle gondoskodnom, hogy honnan láthassam el szegény lovainkat takarmánnyal, mert ők egy kis ülésen kivül tsak is Vásárhelyig voltak el látva, az pedig az utolsó szálig el fogyott. A város házához menni a nagy szorosság miatt közel se lehetett. Eszembe jutott, hogy az új városon nagyon sokszor el mentem én ott laktomban a Nant£ikához_ egy nagy szerű széna magazin előtt, a honnan az ott állomásozó katonák lovait élelmezni szokták. - Hajtsunk oda! Mi meg történvén itt egy nyugtatványra kaptam annyi szénát és zabot, hogy a szénából hazáig még bötsületes ülés is jutott. De magunknak is jól
