Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Értékes adatok egy orosházi iparosmester családi feljegyzéseiben

144,

Tovább menve jobbról egy nagyobb szerű községnek elhamvasztott romjai. Itt azonban a tűz tsak egy házat sem kiméit meg, minden, de minden éghető tárgy a tűz mar taléka lett, melynek helyén tsak egy élőlény sem mutatta magát, még tsak oktalan állat sem, s ha jól tudom, ezen község Szőreg volt. /9/

Tsak egy kevéssé tovább menve jobbról egymás mellett ismét két ily el hamvasztott községre találtunk, a hol ily nagy mértékben mutatkoztak a Rátzok rakontzátlankodásai, /10/ s a polgár háború iszonyai.

Itt értük el azon helyet, a hol az ország út egy folyó árok és a Maros közé van szoritva, még pedig úgy, hogy a Maros felé kissé nagyon is lejtős. Itt adták magukat elő olyan jelenetek, a melyet le Írni éppen nem lehet. Azon éjjel eső volt, a föld szine meg ázott, az alja kemény volt, az állat lába mindig a Maros felé tsuszott. Az út egész szélességében mentek a minden félével meg terhelt kotsik, mindenki ott választott magának utat ahol tetszett. Innen eredt osztán, hogy itt egy kotsi fel fordult, másiknak rúdja szakadt ki, az egész út folyamában mindenütt lehetett látni olyant, a ki valamivel vesződött. A mi kotsink üres volt, tsak ketten ültünk rajta, még is alig tudtunk ezen kotsi tömkelegen át hatolni, hogy tzélunkat nem tévesztvén, valamivel előbbre hatolhassunk, s tsak igy is láthattuk meg ezen utazásnak gyötrelmeit.

Mikónál a Marosonni át járáshoz értünk. Itt öszve kaptsolt fenyő szálakból volt a Maroson keresztül hid tsinálva. Ezen az ment előbb keresztül, a kinek vagy a szerencse szolgált, vagy valahogy a hidra szorittatott. Az egész hasonlított egy valóságos ellenség előli futáshoz .