Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán

tott úgy, hogy a Coripheusok ugyan incaptiváltassanak, de rossz effektusa következett, mert amidőn az intermináló szerint az incaptivatio parancsolhatott volna,felzendült a sok nép a Coripheusok mellett, és magát a Vice ispányt Hajánál fogva húzták”, Írja Krecsmary András 1774-ből származó jelentésében. /14/

Mint említettük, nincsen szándékunkban az uradalom területén lefolyó antifeudális küzdelmekkel részletesen foglalkozni, de a Dajka-féle mozgalom éppen ezért érdemel kiemelést, mert rávillant az uradalom gazdálkodásának legjellegzetesebb vonásaira. /Pl. a rooot számának növekedésére, a pénzen való megváltás korlátolt lehetőségeire, az Urbáriummal kapcsolatos vállalkozások semmivé válására stb./.

A parasztoknak ez a küzdelme összefogásra sarkallja a vármegyét, a nemességet és a birtokosoktól jelentős mértékben függő községvezetőket is. Ezek ebben a küzdelemben mindent megtesznek az uradalom érdekeinek védelmében. Vásárhely birája a földesurnái igyekszik is tisztára mosni magát, és igazolni azt, hogy maga nem tehet a történtekről. /15/ Ezzel azonban a csupasz tény, hogy a parasztság elégedetlensége zendülésben nyert kifejezést, nem szűnt meg, mert az úrbéri szolgáltatások behajtása alkalmával újabb megmozdulásra került sor. Báránydézamaszedés alkalmával Asztalos István 35 bárányát rejtette el, hogy kikerülje azoknak megdézsmálását. Ilyen alkalommal az uradalom kíméletlenül konfiskálta az egész állatállományt, a jelen esetben azonban a parasztság elégedetlenségétől való félelmükben megelégedtek azzal, hogy a jobbágyot csupán a dézsma dupjájával büntették meg, /16/