Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1959)

dr. Dénes György: Az orosházi földmunkások és szegényparasztok 1863. évi megmozdulása

78 2.893./863. Nagyméltóságú Magyar Királyi Helytartó Tanáta! Folyó évi július 8-án 53.635. szám alatt kelt magas intézvény folytán van szerencsém ./. alatti mellékletben azon megyei lakosoknak számszerinti Kimutatását ~ kik munkabér u­­tája élnek és kiket munkával keilend ellátni - a szolgabiráktól már előbb általam beldvánt és készen'tartott adatok nyomán összeállítva - mély tisztelettel felterjeszteni. -Hogy ezen néposztály a jövő aratásig rendszeres munkabére után megélhessen. az itteni életviszonyokhoz képest, szükséges, hogy a bekövetkező őszön és a tél folytában. - nem külömben tavasszal egész a kukoricza kapálás beáltáig folytonosan tartó munkával el­­látassék. mert az idei szűk kukoricza és szöllőtermés az illető tulajdonosok és hozzátarto­zóik munkálatát veendi csupán igénybe és ezek a munkátlan néposztály nagy tömege szá - mára élelmi keresetet nem nyitnak. -A munkatárgyak kijelölésénél ~ alázatos nézetem szerint azoknak közérdekű fontosságán kívül, arra is tekintettel kell lenni, hogy a munkabérből élő néposztály részére a bekövetkező őszi és téli kedvezőtlen időidben is telyesithető munkák jelöltessenek ki. hogy igy ezeknek é­­lelmi keresete folytonosan biztosítva legyen. ... (A levél további részében Körös-Berettyó szabályozást és útépítést javasol, valamint az alföldi vasút építésének sürgős megkezdését.) .„ Ezen kimutatott vizszabályozási és útépítési munkálatok lennének azok. melyeknek pén­zes erővel leendő telyesitése kedvezőbb években az illető községek által a reájuk háromlan­­dó közmunka váltságból leendő visszatérítés kötelezettsége mellett kegyesen engedélyezendők volnának, -A ki egyébiránt mély tiszteletem nyilvánítása mellett vagyok A Nagyméltóságú Magyar Királyi Helytartó Tanátsnak Gyulán. 1863. évi július 17-én alázatos szolgája Kiss János mk. Békésmegye főispáni helytartója 2893./1863 számhoz Békés vármegye Kimutatás. azon megyei lakosokról számszerűit. Idk földdel nem birván. munkabér után élnek, s kiket mun­kával keilend ellátni: (A kimutatás ezután járásonként csoportosítva községenként közli az adatokat, végül ösz­­szesítést ad. Itt csak a megyei összesítést és az orosházi járás részletadatait közlöm.) Száma azoknak, kik munkabér után élnek. Mindöszve 44,996. Ezek közül a községben vagy magánúton elláttatnak •imtnkavali.Mindöszve 300.

Next

/
Oldalképek
Tartalom