Dánielisz Endre: A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása (Békéscsaba, 2006)

D. E. I. a községi státusát még évtizedeken át őrző Nagyszalontán tagja lett annak a létszámában gyarapodó, polgárosuló társadalmi csoportnak, amely életmódjában, szokásaiban, emberi kapcsolataiban egyre távolabb került a népesség zömét alkotó, közel tízezres paraszti tömegtől. „A kisiparosok falun elkülönültek a földművesektől, ha jóval szegényebbek voltak is mint ők, és inkább a polgári és kispolgári rétegeket tekintették társadalmi emelkedésük céljának."

26 - állapítja meg Kosa László. A hozzájuk való viszonyulás az őstermelők részéről ehhez hasonló volt. A 19. század második felében kialakult helyzetet így látta a szociológus Erdei Ferenc: „Az ipari tevékenység lebecsülése a kisvárosok parasztsága részéről megnyilvánul az iparosság társadalmi elhelyezkedésében is. (...) A kisiparosok és segédeik a kispolgárságnak és a munkásságnak a legkevésbé becsült osztályához tartoznak. Egyedül a gyáros és a vállalkozó polgár presztizse honosodott meg, (...) anélkül, hogy komolyan gyökeret vert volna mezővárosainkban."

27 Családunk tudata szerint Nagyszalontán ugyanez volt a helyzet. A maga során az iparos lenézte a parasztot, különösen a szegényt, a gyámoltalant. Ha tehette, vagy ha elfogadást remélt, szívesebben barátkozott a polgárságnak a tanítók, kistisztviselők, kiskereskedők alkotta, hozzá közelebb eső rétegével. Ám a felkapaszkodás, a bolyból való kiemelkedés gyakran a fent levők ellenállásával találkozott, amire városunkban, sőt családunkban is adódott példa. így alakult ki közöttük egy önbecsülést, méltóságtudatot biztosító, belterjes barátkozás. Ha ezt nem zavarta meg az azonos szakmabeliek féltékenykedése, konkurenciája, a kapcsolat őszinte összetartozássá nemesedett. D. E. I. is csakhamar tagja lett az érkeztekor alakult, jogvédelmet ígérő Ipartestületnek. Ennek keretében tárgyalták meg közös gondjaikat, cserélték ki eszméiket, tapasztalataikat, sőt 26 KOSA 1984, 47. p. 27 ERDEI 1939,144. p.