Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)

46 pere, sőt mindkettőre is eshetett. Két bejáratot feltételezve azonban azok egyidejűsége nem bizonyítható (58. kép). A bejárat helyének megállapításában sajnos a templom körüli temetők sírjainak elhelyezkedése sem segít, annak ellenére, hogy ez talán elvárható lenne, hiszen ahol sírok vannak, ott nem lehet út, s ahol út van, oda nem temetnek. Ez azonban a templom körüli temető sírjainál nem érvényesül, s ennek magyarázata sem ismert eddig. A templomok déli és nyugati oldalánál ehelyett mindenütt sírokra bukkanunk, még közvetlenül a feltételezett bejárat előtt is. Nem lehet jelen témánk keretein belül részletesen kitérni a középkori európai templomok nyugati karzatával kapcsolatban született különböző szakmai vélemények és a kutatástörténet adott időszakában jelentős eredményeket hozó tudományos viták kérdésére. Annál érdekesebbek viszont témánk szempontjából az olyan, regionális összefüggésekben felbukkanó, szinte jelentéktelennek tűnő, kicsi, középkori falusi egyházak, amelyeknél az ásatások karzatalapozásokat tárnak fel. Békés megyében az első, középkori falusi templomhoz tartozó karzattartó alapozás Zalotay Elemér gellértegyházai ásatásán került elő, még az 1950-es évek elején. Az alapozást ugyan a közölt templomalaprajzon nem találjuk, de a feldolgozás szövegében van szó róla: a templom nyugati záró falától 1,5 méterre, a templom belsejében ugyanis 80 cm széles farrészt találtak. Bár az ásató nem tesz említést külön karzattartó alapozásról, ez a falrész viszont csak ezt jelentheti. A második, már egyértelműen a templom karzattartójának meghatározott alapozást Méri István dokumentálta a kardoskúti ásatásán, szintén az 1950-es években. A templom második építési periódusához tartozó alapozás itt is a hajó nyugati falához igen közel helyezkedett el, s északi és déli vége majdnem a főfalakig nyúlt. Sokáig ez a két (alaprajzon megjelenítve viszont csak egy) példa volt a karzattartó alapozá15й Zalotayl957. 51. A templom sokra a megye területén. 1978-1979-ben a gyulai Törökzugban előkerült templom első, második és harmadik periódusához tartozó, a nyugati zárófaltól kissé beljebb elhelyezkedő, két különálló, négyszögletes, szintén karzattartó pilléralapozást figyelt meg Jankovich Dénes. A hajó nyugati irányú meghosszabbításával a negyedik építési periódusban ez a karzattartó alapozás elvesztette funkcióját, viszont az új nyugati zárófalhoz igazítva egy másik, középen elhelyezkedő pilléralapozást készítettek. Ez a legkésőbbi, már háromhajós, ötödik periódus templomában is szerepet kapott. Az utóbbi években további négy falusi templomban kerültek elő karzatalapozások: Kamuion 1991-ben, Décsén 1993-ban, Sarkadkeresztúron 1995-ben, Nagyszénáson pedig 1999-ben. A kamuti alapozásának északi és déli vége elérte a főfalak alapozását, de nem egyszerre, azonos módon készült azokkal. A nagyszénási majdnem ugyanilyen volt, viszont az alapozás vége csak az északi fallal érintkezett, a déli oldalon pedig mindössze megközelítette azt. A sarkadkeresztúri templom karzattartójának szabályos, középre igazított elhelyezkedése a kardoskútihoz hasonlít leginkább. A többitől eltérő a décsei karzattartó szerkezete, elhelyezkedése. A templom első periódusában a karzatot a hajó délkeleti sarkában alakították ki, erre utal, hogy a karzatot tartó alapozás a déli falra támaszkodott, az északi faltól pedig igen nagy távolság választotta el. A második építési periódusban — egy önálló, szabálytalan alakú alapozástömb helyéből ítélve - a templomhajó délnyugati sarkában lévő karzat északi szélét alátámasztották, megerősítették. A biztosan nemzetségi monostornak számító csoki és gerlai bazilika épületében ugyancsak számíthatunk korabeli karzat kialakításával, de ezeknek a toronypárok megléte és tartószerkezete miatt nem volt szükség külön karzattartó alapozásra. Az előkerült, karzattartó alapozással rendelkező templomok között vannak tehát olyanok, amelyeknek csak egy építési periódusuk volt, s még az Árpád-kor idején elpusztultak (Kamut, Sarkadkeresztúr), s voltak olyanok is, amelyek-