Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)

Békés megye középkori templomai előkerülő sírok tehát igen nagy sűrűségben, és egymás fölött több rétegben jelentkeztek. Ép­pen ezért volt különös és szokatlan az, hogy a templomhajó északkeleti sarkában a sírok által szabadon hagyott, kb. 2x1,5 méteres szabá­lyos négyszög alakú terület érintetlenül maradt. Tekintve a közvetlen környezetében előkerülő sírok jelentős zsúfoltságát, az adott helyen csak egykori berendezési tárgy meglétét lehet felté­telezni, s ez valószínűleg a szószékkel - vagy mellékoltárral (?) - azonosítható. A középkori falusi templomokban esetleg használt szószé­kekre vonatkozó ismeretek összegyűjtésével azonban még adós a kutatástörténet, sőt magára a szószék általános funkciójára, elterjedésére, hasz­nálatára vonatkozó adatok mennyisége is megle­hetősen szegényes. Általános említései, meghatá­rozásai használatának magyarországi elterjedését a kolduló rendek XIII. századi megjelenésével hozzák kapcsolatba, de az előzmények vonat­kozásában a Szent Gellért életével kapcsolatban említett „prédikáló szék" sem lehet mellékes. Általános, régről ismert törvényszerűség, hogy a középkori templomok bejárata a hajóba vagy a déli vagy a nyugati oldalon nyílott. A Békés megyei középkori falusi templomásatások so­rán a bejárat egyértelmű nyoma sehol sem ke­rült elő. Az ásatok a békéssámsoni és a ko­vácsházi, illetve feltételesen a dobozi, a gádoro­si, a fövenyesi templommal kapcsolatban a nyu­gati oldalon határozták meg a bejárat helyét, máshol a kérdés nyitva maradt. Egyértelműbb volt a helyzet a Csolt-monostor és talán a gerlai templom épületének feltárásakor, hiszen ezek­nél a két hatalmas nyugati torony, az előbbinél pedig a templom déli oldalán elhelyezkedő ko­lostor eleve a nyugati főbejáratot feltételezi. Azoknál a falusi templomoknál, ahol csak találgatni lehet a bejárat helyét, érdemes figye­lembe venni az újkori beásások helyét, mint ahogyan a szentélyekben feltételezhető oltárok 154 Zádor 1984. 112-113; G erő 1984. 180; Llex 240. 155 Kmlll2. : 45 esetében. Az újabb kori kincsmondák ugyanis többnyire abban gyökereznek, hogy az elha­gyott, sokszor évszázadokon át magányosan ál­ló, nyilvánvalóan romladozó állapotban lévő templomok épületének sarkában, az oltár vagy éppen a bejárati ajtó küszöbje alatt kincset rej­tettek el. Valószínűleg ezzel összefüggő, általá­nos jelenség a középkori templomok feltárásá­nál, hogy az épület területét különböző, kisebb­nagyobb, sokszor igen tekintélyes méretű, kései beásások szabdalják szét, bolygatják meg. Ezek a beásások természetesen különválaszthatók azoktól, amelyek egyértelműen az alap falakban található tégla vagy kő kitermelését célozták, s melyek éppen ezért közvetlenül csak a falak vonalában keletkeztek. A templomtér belsejé­ben, néha azon kívül is, de szorosan a falakhoz igazodva, ugyanakkor szabálytalan formákkal je­lentkező gödrök szerepe ezektől teljesen eltérő lehetett, s csupán kincskeresés célját szolgálhat­ták. Az épület eredeti, a bolygatások, kincskere­ső gödrök keletkezésének idején még minden bizonnyal látszó bejárata lehet annak is a ma­gyarázata, hogy a napjainkra már teljesen el­tűnt, s csak ásatással azonosítható templomok­nak az északi alapfalai maradnak meg épebben. A különböző beásások, gödrök ugyanis legin­kább a déli és a nyugati alapozásokat bolygatták meg, sokszor teljesen átvágva és eltüntetve magát az alapozást is. A hidasi templom feltárásakor — kivételként erősítve a fenti, tömeges beásások előfordulá­sára vonatkozó szabályt - a falak helyén csak két kisebb gödör, s a szentélyben is mindössze egy-két kisebb kiterjedésű beásás került elő. A középkori templomok bejáratának fentiekben említett általános elhelyezkedésére utalva nem lehet véletlen, hogy a hidasi két gödör éppen a déli és a nyugati fal közepén került elő. A göd­rök fölső széleinél még a döngölt földből ké­szült alapozás tetejére rakott legalsó téglák is az eredeti helyükön maradtak meg. A két gödör így a templom bejáratának helyét jelölheti, amely a hajó déli vagy a nyugati falának köze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom