Makkay János: Vésztő-Mágor. Ásatás a szülőföldön (Békéscsaba, 2004)

Egyszóval legalább kétszáz évig kell őrizni, világítani, fűteni, javítani, restaurálni az illető épületet, 25-50 évenként újracsomagolni a leletdobozokat, átírni a leltári számokat, új helyre költöztetni az egész gyűjteményt, eltüntetni a csőrepedések, beázások, betörések, sőt alkalmasint háborúk, bombázások (Budapest 1944-1945 és 1956, Bagdad 2003!) okozta károkat, és így tovább. Ne feledjük el, hogy még kétszáz év sem telt el, és Wenckheim vésztői ajándékai már régen nem találhatók meg a Nemzeti Múzeumban. Ami pedig a leletanyag mennyiségét és az időigényt együtt illeti, kiszámolták, hogy a bibliai Ninive, az asszír királyok fővárosa (területe hét és fél négyzetkilométer!) terjes feltárása 3000 fős óriásbrigáddal is kerek 300 esztendeig tartana, és a világ ma létező minden múzeuma megtelne a leleteivel. A tudományos feldolgozás pedig - főleg az ősi írásos tábláké - legalább egy évezredig tartana. Ilyesmit még egy olyan tudományterület sem vehet komolyan tervbe, amely tőlünk visszafelé valóban évezredekkel, sőt évtízezrekkel számol, tehát az ősrégészet. Az ősrégész így azt csinálta Vésztőn, amit ezek az alapszabályok - és velük együtt a mifelénk egyelőre csekélyebb lehetőségek, főleg a pénzügy - előírtak és lehetővé tettek. Ilyenkor kerül sor a szondázásra: egy bármilyen lelőhely arányosan vagy akár aránytalanul kis részét, 1 százalékát vagy még kevesebbet tárni fel, hogy fogalmat kapjunk az időrendjéről. Ami általában sikerül. Továbbá, ha lehet, a lelőhely kiterjedéséről, belső rendszeréről, a házak eloszlásáról, a sírok számáról és csoportosulásáról, a településhez tartozó központi (szentély, templom, palota, székhely, hivatal, laktanya) és kiegészítő (kemencék, műhelyek, kutak, raktárak, gabonatárolók és egyebek) építményekről. Ami szondázáskor már csak ritkán sikerül. Az ilyen szonda fölöttébb szokásos az egész világon, és a régészen múlik, hogy a lelőhely mely részén nyitja meg. Általában egy olyan helyen, ahol valamilyen okból sűrűsödnek a felszínen a leletek: szőlő alá forgatás, mélyszántás, gödrök ásása, egyebek. Az úgynevezett egyréteges vagy sík lelőhelyek esetében van némi kockázat, hogy 38