Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 8. (Békéscsaba, 2006)

Deli Tamás: A Közép-Tisza egyik ártéri szakaszának terresztris malakológiai vizsgálata (Rákóczifalva)

Natura Bekesiensis 8. rította, eltemetve a korábbi év avarszintjét. Ez a vastag (helyenként 5 cm-t vagy még nagyobb vastagságot is elérhet) iszapréteg a száradást követően szétrepedezett és így a korábbi humuszréteg hozzáférhetővé vált az állatok számára. Ezt a mintavételezés során figyelembe vettem. Nyilván a csupasz agyagon nem nagyon voltak csigák. A megvizsgált terület fás vegetációinak meglehetősen egységes volt a faunája, ezért nem láttam értelmét, hogy külön-külön elemezzem őket. Ez megfelelt korábbi tapasztalataimnak. Vagyis az ártéri telepítések - főleg ha sűrű cserjeszintűek - gazdag faunákat rejtenek és nagyjából megegyeznek a puhafaligetek faunájával. Az összes fás vegetációjú területen szinte konstansak voltak: Vallonia pulchella, Zonitoides nitidus, Perforatella rubiginosa, Succinea oblonga, Cochlicopa lubrica. Ez megfelel egy átlagos ártéri faunának (Deli et al., 1995, 1996), de mindenképp hiányzik a képből a Bradybaena fruticum. Ez utóbbi faj a Tisza-völgy ártereinek egyik legjellegzetesebb és sokszor legtömegesebb nagyméretű csigafaja (Pintér et al., 1979). Itt azonban még uszadékból sem került elő, ami igazán meglepő (Tisza-tó környékén még tömeges). Másik ilyen jellegzetes és szintén nagytermetű csigafaj a Cepaea vindobonensis ha nem is tömegesen, de előkerült a kvadrátokból és uszadékból is. Ritkának számít, de ártéri területeken bárhol előfordulhat a Succinea putris. Ez az egyik legvízigényesebb (tipikus ártéri faj) és legnagyobb méretű borostyánkőcsiga (Succiniidae). Jó vízellátottságot tükröz jelenléte. A színező elemek közül mindenképp kiemelném a Vitrea contracta fajt, ami igazi ritkaság az Alföldön (ritkaságának egyik oka lehet, hogy az árterületek alig kutatottak). Az Alföldön mindössze 2-3 lelőhelyét ismerem, ezek közül csupán egy, ami (Bátorliget) nem ártéri területen van (Pintér et al., 1979). Másik nem túl gyakori faj az Alföld déli és középső részein az Euconulus fulvus, ami szintén ártéri és esetleg lápi vagy mocsári élőhelyekre jellemző. Színező elemnek tekinthető a két Carychium faj is. А C. minimum valószínűleg mindenhol megtalálható, ahol tartósabban nedves a talaj. Ami a másik fajt a C. tridentatum-ot illeti, az már sokkal ritkábbnak tekinthető és elképzelhető, hogy uszadékkal került ide (bár a héj „friss"). Ártéri magaskórós-magassásrét A Tiszához közel a gyalogakácos szorításában találtam ezt a vegetációs foltot, ahol a legfeltűnőbb a lórumok (Rumex sp.) tömeges jelenléte volt. Ezen kívül sásfélék is nagy telepeket alkottak. Az állomány szerkezete leginkább nem zsombékoló sásrétre emlékeztetett. Kezelés nélkül valószínűleg rövid időn belül el fog gyalogakácosodni. Faunája a vártakhoz képest elég szegényesnek bizonyult. Mindössze 2 faj jellemezte a csiga együttest. A mindenhol előforduló Vallonia pulchella mellett a Succinea oblonga mint higrofil jellegű elem is konstans volt, mutatva a kiegyenlítettebb vízellátottságot. Gyalogakácos Szakmai körökben köztudomású, hogy hazánk alföldi árterein a gyalogakác aggasztó mértékben elszaporodott. Elsősorban az egykori mocsárrét, magaskórós élőhelyeket foglalta el, ugyanakkor a szomszédos szikes réten egyáltalán nem tudott megtelepedni. A gyalogakác már kefesűrűségű bozótost alkotott, ittott azonban még foltokban felismerhető volt az eredeti növényzet (főleg a magassásrétek maradványai). Tudomásom szerint gyalogakácosban nem nagyon folytak eddig malakológiai vizsgálatok, így nem tudtam mire számíthatok. A vegetáció szerkezete alapján csigafaunájuk valószínűleg átmeneti jellegű, ahol már megjelenhetnek az erdei elemek is. 32