Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 2. (Békéscsaba, 1996)
Réthy Zsigmond: Adatok és gondolatok a békéscsabai Élővízcsatorna életközösségéhez (1970–1995)
Eredetileg vízi útként szállításra, majd öntözésre használták az Élővíz-csatorna vizét, de századunk első felében már élénk vízi sportélet bontakozott ki, csónakházakkal és szabad strandokkal. Békéscsabán a békési zsilip, melynek helyén eredetileg a nagy felsővégi fahíd volt, 1889-ben épült akkor, amikor a várost övező árvízvédelmi körgátat is felépítették. Az ún. gyulai zsilip is ekkor épült fából, majd 1897-ben betonozott zsilippé építették át. Mindkét zsilip környezete különösen a század első felében igen népszerű szabad strand volt, a harmadik jelentősebb strand pedig az 1964-ben épült ifjúságitábori híd előtt volt, mindegyik hatalmas fehérnyárak alatti nagy zöld gyeppel! Mindezt a meder mélysége és a víz fürdésre alkalmas tisztasága miatt írtam le. Az 1960-as évek második felétől romlott le a víz minősége hirtelen, a város ipari és urbanizációs fejlődésével párhuzamosan, - amikor a környezetvédelmi szempontokat egyáltalán nem vették figyelembe (Réthy, 1984). Az ilyen parányi kistájakon mint az Élővíz-csatorna szalagként húzódó élőhelyei, általában nem volt vagy nincs is hivatalos, módszeres kutatási program. Ma már tudom, hogy megérdemelné, ráadásul a helyi tudományos eredmények mellett pont az ilyen jól áttekinthető területek lennének alkalmasak az új nemzedékek első természettudományos nevelésére is. A '60-as évek második felétől bő két évtizedig vízminőségileg teljesen leromlott állapotot regisztrálhatunk. Ekkor időnként szinte szennyvízcsatornaként létezett, kellemetlen szagot és látványt nyújtva a városban és különösen Békés felé, a városon túl is. Mindez az élővilágra is negatív hatással volt. 1974-től a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum és az Ifjúsági Ház által közösen működtetett Természetvédelmi Szakkör tagjaival természetismereti sétáinkon minden évszakban sokszor bejártuk az Élővíz-csatorna keskeny galériaerdejét. 7
