Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 2. (Békéscsaba, 1996)

Molnár Zsolt: A Pitvarosi-puszták és környékük vegetáció- és tájtörténete a középkortól napjainkig

A táj akkori élőhelyei az útinapló feljegyzései szerint a szántók, az ugarok, a legelők és rétek, a szikesek, az útszélek, a töltések és a települések voltak. A szántókon a következő gyakoribb fajokat említi: Centaurea solstitialis, Cardaria draba, Artemisia vulgaris, Melilotus officinalis, Aegilops cylindrica. Nem említi azonban a ma gyakori pipacsot, szarkalábat, disznóparéjokat és libatopokat. Ugart sokfelé látott, a leggyakoribbnak az alábbi fajokat jegyezte fel: Agropyron repens, Carduus acanthoides, Onopordum acathium, Verbascum phlomoides, Euphorbia cyparissas, Matricaria perforata, Carduus nutans, Euphorbia segueriana, Euphorbia pannonica, Lappula squarrosa és Sisymbrium orientale ; egy 2 éves parlagon: Isatis tinctoria, Carduus hamulosus, Centaurea rhenanapaniculata (?) és egy idősebben: Trigonella coerulea, Verbascum lychnitis, Anthémis tinctoria, Astragalus austriacus, Bupleurum perfoliatum (?). A felsorolásból kitűnik, hogy az idősebb felhagyott szántókon a mainál gyorsabban jelentek meg a löszpuszták specialista fajai, ami a degradált területek gyorsabb regenerációját jelenthette. A legelők már akkoriban is erősen degradáltak voltak, fő füvük a Festuca ovina volt (Kitaibel feltehetően ezen a néven összevonta a F. rupicolát és a F. pseudovinát). A legelők degradáltságára a gyakorinak talált fajok listájából következtetünk: Carduus nutans, Carthamus lanatus, Marrubium peregrinum és Artemisia absynthium. Egyes helyeken az Euphorbia pannonicát, a Silène longiflorát, az Inula oculuschristií, az Acinos arvensist és az Astragalus onobrychist is megfigyelte. A legelők faj listája arra utal, hogy ezek nem szikes, hanem löszpuszták lehettek, melyek helyenként még ritkább löszpusztagyepfajokat is megőriztek. 76