Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)
Szolikámszk felé
Mi pedig papíron számoltunk, felírva az egyes áruk vételárát. Ha már most a mi általunk kiszámított végösszegnél a számológép kisebb végösszeget mutatott, akkor rávágtuk, hogy „haraso”, ha pedig többet mutatott, úgy mondtuk, hogy nem jó, mire a számolást újra kezdte, átrakva a csomagokat egy másik helyre. Nagyon sokáig tartott ez a művelet. Azt tapasztaltam, hogy Oroszországban a nők többet tanultak, mint a férfiak. A leánygimnázium kőből épült, nagy emeletes házban volt elhelyezve Szolikámszkban is, míg a fiúgimnázium egy kisebb emeletes faházban. A gimnazista lányoktól - akikkel az erdőben sétáink alkalmával találkoztunk - tudtuk, hogy a tananyag is kisebb a fiúgimnáziumban, mint a lányokéban. A lánytanulók szorgalmasabbak voltak. A súlyrendszerük is nehézkes: 1 púd = 40 kg, 1 font = 40 dekagramm. A hosszmértékük is különbözik a nyugati népek mértékeitől: 1 verszt körülbelül 1,3 km. Kisebb mértékük a rőf és a láb. Az írásuk is előnytelen. ACyrill-betük rendszerében több betű van, mint a latinban, mégis vannak összetett betűik, és néma betűjük is van. Ezen többlet betűk kinyomtatása milliókba kerül évente. Sakkversenyeket is rendeztünk a táborban. Volt egy tanárjelölt kadétunk, aki igen jó sakkozó volt, és szimultán játszott 20 partnerrel és mind megnyerte. E versenyekkel is eltelt egy hónap. 1916 évben azonban Loyd George kijelentette, hogy a háború még 3 évig is el fog tartani, és az angolok 2 év után megszerzik a légi fölényt. Ilyenekből láttuk, hogy hadifogságunkból egy közeli béke folytán nem szabadulunk, és még sokáig itt kell élnünk. Pedig a honvágy - a hadifoglyok legnagyobb betegsége - mindnyájunkat emésztett. Hiába akartuk ezt a fájó érzést elnyomni magunkban, ez nem sikerült. Kezdtünk nyelveket tanulni. Én a német nyelvben tökéletesítettem magamat, órákat vettem. Viszont németeket magyarul tanítottam. Volt két tanítványom: báró Kozmitz zászlós, a zürichi közgazdasági egyetem asszisztense, és Brandauer zászlós, bécsi születésű osztrák fiú, aki bátyjánál volt alkalmazásban. A bátyjának ugyanis egy írótoll gyára volt Londonban és Spanyolországban. Ez a két tanítványom teljesen jól megtanult magyarul. Kozmitz már idősebb volt, így ő nehezebben tanulta a nyelvet és nehézkesen beszélte, de Brandauer már angolul és spanyolul is beszélt, és könnyen elsajátította a magyar nyelvet is. Kitűnő nyelvérzéke volt. Már a második hónapban azt mondta nekem:- „Ennek a Braunnak olyan tenyérbe szaladó pofája van!”. O már élvezte a magyar kifejezések zamatát. Tanítványaimmal együtt olvastuk Kellerman Alagútját és a grammatikát, a szöveggel kapcsolatban magyaráztam. 117
