Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)
1917.
1917 Az 1916-17. évi tél nem volt túlságosan hideg. Én és bajtársaim is vettünk korcsolyát, és őrök kíséretében kivittek bennünket az Uszolje jegére. Én vettem egy szőrcsizmát és abban jártam a télen. Csak egy pár zoknit húztam a lábamra, és jó meleget tartott az is. A bakancsomra otthon erősítettem fel a korcsolyát, és kint a parton cseréltem lábbelit. Jó korcsolyázó voltam, és élveztem a kedvelt sportomat. Egy délután a folyócska túlsó partja felől, ahol már nyílt mezők voltak, magyar beszédet hallottunk. Kíváncsian gyülekeztünk mi magyarok a parthoz, és vártuk a közeledőket, akik bizony sátoros cigányok voltak, akiket a háború szele ide zavart. Elbeszélgettünk velük. Ezen a télen nagy hó esett. Tavasszal az olvadás következtében kiáradt a Káma folyó. Minket is elvittek odáig, hogy megtekintsük az árvizet. Egy napi gyaloglással megjártuk az utat. Egy tengert láttunk magunk előtt. Szerencsére a nagy árterületen kívülre nem terjedt az ár. Tavasszal török tiszteket is hoztak a táborunkba. A gyárépületi szobáink között folyosó fűtött végig, mely egy helyen szoba nagyságúra tágult. Itt volt a mi étkezőasztalunk elhelyezve. A térség belső oldalán voltak a WC-k. Az ebédnél még az asztalok körül ültünk, amikor a szomszédos szobákban lakó nagynémet (germán) tisztek az ebédjük végeztével egymás után jöttek a WC-be. Megfogták a kilincset, és felénk fordulva köszöntek: Mahlzeit! Mi visszaköszöntünk: Mahlzeit! Ezzel az illető eltűnt a WC-ben! Hát ez humoros volt! A török tisztek között volt egy kedves görög nemzetiségű hadnagy, aki Szalonikiben született, és pár szót már beszélt magyarul, és vagy 100 magyar nótát magyar szöveggel tudott énekelni anélkül, hogy a szöveget teljesen értette volna. Csak átmenetileg, pár hónapig időztek táborunkban, hamar elvitték őket más táborba. 1917. június 21-én hadifogságom 2 éves évfordulóját értem meg Szolikamszkban, hazámtól oly messze eső táborban. Vajon meddig tarthat még fogságom?! 1916-17. év telén sokszor vettünk részt azoknak a szegény bajtársaknak a temetésén, akik az uráli bányákban dolgozván, a sovány és egyoldalú élelmezés következtében skorbut betegségbe estek, és elhaltak. Rettenetes ez a betegség! Szolikámszkban volt az a legénységi tábor, amelybe a bányákban megbetegedett hadifoglyokat pihentették, a súlyos eseteket pedig az itteni kórházban ápolták. A kórházi orvos lelkiismeretesen és jóindulattal kezelte a hadifoglyokat is. Voltak katonák, akiknek 127
